Egyeztetnek a cseh reformról
Ma tárgyalások kezdődnek a gazdasági reformokról Prágában a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók képviselőinek bevonásával a múlt héten lezajlott közlekedési sztrájkot követően. A szakszervezetek komoly fenntartásokkal kezelik a kormánynak többek között az egészségügy és a társadalombiztosítás, valamint a nyugdíj- és adórendszer átalakítására vonatkozó terveit. Azt követelik a kabinettől, hogy módosítsa az elképzeléseit. Egyszersmind Miroslav Kalousek pénzügyminiszter távozását sürgetik, aki a csütörtöki megmozduláson állítólag kigúnyolta a szakszervezeti aktivistákat. (MTI)
Névtelen bírálat a csődtörvénynek
A kormány önálló képviselői javaslatként adta be az Országgyűlésnek a csődtörvény módosítását, így az elmaradt egyeztetés miatt számos olyan probléma maradt a szövegben, amelyet a kellő gyakorlattal rendelkező szakemberek kigyomlálhattak volna abból – állítja az MTI által megkérdezett, a neve elhallgatását kérő gyakorlati csődjogász. A javaslat a nemzetgazdasági szempontból kiemelt cégek ellen folyó csőd- illetve felszámolási eljárásokat akarja felgyorsítani, illetve átláthatóbbá tenni, a bíráló szerint azonban nem világos, milyen szempontok alapján emel ki cégeket az állam. (MN)
Nincs pénz inkubátorházra
Kapuvár önkormányzata nem fogadta el a kalkuláltnál csaknem 40 millió forinttal drágább ajánlatot az inkubátorház felépítésére, mivel nem volt erre pénze, így érvénytelen lett az inkubátorház felépítésére kiírt tender. A 670 négyzetméter hasznos alapterületű inkubátorház becsült kivitelezési költsége nettó 110 millió forint volt, ezzel szemben az érvényes ajánlatban 149,5 millió forintról szólt. A különbözetet az önkormányzatnak kellett volna megfizetni. (MTI)
Felkészülünk a külföldi állásra
Szakképzettség és nyelvtudás nélkül nem indulnak külföldre a magyar munkavállalók – derül ki abból a felmérésből, amelyet az áprilisi nemzetközi állásbörze résztvevőinek körében készített az Európai Foglalkoztatási Szolgálat magyar szervezete. A felmérés szerint a látogatók egyre képzettebbek és egyre tudatosabban készülnek a munkavállalásra. Az európai uniós országokban dolgozni szándékozók ma már elfogadják, hogy a sikeres elhelyezkedés alapfeltétele a szakképesítés és a nyelvtudás. (MTI)
Ha Magyar Péter valóban elkövette a bűncselekményt, akkor nincs helye a közéletben