Amerikai tárgyalás a tálibokkal
Washington. Hónapokig is eltarthat, amíg az afgán kormány és a tálibok közötti békeközvetítés eredményre vezethet – jelentette ki Robert Gates amerikai védelmi miniszter egy a CNN által vasárnap sugárzott interjúban. Gates elismerte, hogy az elmúlt hetekben az Egyesült Államok a külügyminisztérium irányítása alatt felvette a kapcsolatot a tálibokkal. (MTI)
Súlyos veszteségek
Kabul. Nyolc NATO-katona halt meg egyetlen napon, szombaton Afganisztánban. A katonai szövetség vasárnap arról tájékoztatott, hogy három katona harci cselekmény közben, egy pedig a lázadók rajtaütésében vesztette életét. További négy NATO-katona balesetben halt meg szombaton. Ebben a hónapban már 38 NATO-katona halt meg Afganisztánban, az év eleje óta pedig 244-en vesztették életüket. (MTI)
Magyar szakértő
Budapest. Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár korábbi kabinetfőnöke, Izsák Rita lett az ENSZ kisebbségi ügyekkel foglalkozó független szakértője, tudatta a közigazgatási tárca társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága. A független szakértői poszt betöltője az ENSZ 192 tagállamának összes, azaz nemzeti, etnikai, vallási és nyelvi kisebbségéért felel, országok meglátogatását kezdeményezheti, jelentéseket, sajtóanyagokat adhat ki. (MTI)
A pápa figyelmeztet
San Marino. Óva intett az élvhajhászattól és a hataloméhségtől XVI. Benedek pápa San Marinóban. Hangsúlyozta, hogy a menekültek méltó fogadtatást és életkörülményeket érdemelnek a befogadó országok részéről mindaddig, amíg haza nem térhetnek. (MTI)
Ha Magyar Péter valóban elkövette a bűncselekményt, akkor nincs helye a közéletben