A javaslatot kidolgozó tárca politikusa ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy aki ezt a megoldást választja, annak 2015-től vissza kell fizetnie a különbözetet. A szocialista Simon Gábor úgy véli, 2008-ig nem volt probléma a devizahitelekkel. Szerinte a törvényjavaslat csak rész- és látszatmegoldásokat tartalmaz, és inkább a fizetőképes devizahiteleseknek segít.
A parlament tegnap elfogadta az új alaptörvényhez kapcsolódó első, az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló jogszabályt is. A korábbiakhoz képest igen nagy változást jelent, hogy – ehhez a büntető jogszabályok módosítására is szükség volt – szabadságvesztéssel lesz büntetendő, aki az ÁSZ ellenőrzésével kapcsolatos közreműködési kötelezettségét megszegi, illetve az is, ha a kifogások kezelésére az intézmény vezetője nem készít intézkedési tervet. A szabadságvesztés időtartama három évig terjedhet, ha a cselekmény a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatását meghiúsítja.
Lázár János Fidesz-frakcióvezető napirend előtt – a kiemelt büntetőügyek eljárására vonatkozó változtatások kapcsán – arról beszélt, hogy bátorság kell egy olyan jogszabály elfogadásához, amely másoknál szigorúbb szabályokat tartalmaz a politikus bűnözőkre. Úgy fogalmazott: aki nem támogatja a javaslatot, az a korrupció pártján áll. Kormánypárti képviselők a munka törvénykönyvének módosítását javasolják. Ebben az áll, hogy a kabinet rendeletben határozhatná meg a bruttó 300 000 forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés elvárt mértékét.
Részletek a 3. oldalon
Brüsszel meg akarja menteni Magyar Pétert a lopási botrányában