origo.hu
Óriási lehűléssel, szélviharokkal és jégesővel kezdődik a valódi ősz a hétvégén
Nem csak a közmunkát ösztönzik. Összesen 372 pályázó kapott vissza nem térítendő támogatást a mikro-, kis- és közepes vállalkozások munkahelyteremtő beruházásait ösztönző, ötmilliárd forintos pályázati keretösszegből. Mint azt a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága számára készített tájékoztatójából kiderül, a támogatásokkal egyúttal több mint 5800 munkahely megőrzéséhez járultak hozzá, mivel a szerződésben vállalt foglalkoztatási kötelezettség a pályázat benyújtása előtti időszak létszámára is vonatkozik. A pályázaton beruházásaikkal a Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehettek részt. A vissza nem térítendő támogatás keretében az építési munkák, valamint új gépek, berendezések, eszközök, technológiák beszerzési költségei számolhatók el.
Halkulóban vannak azon szocialista hangok, amelyek szerint az új közmunkaprogramban munkatáborokat hoz létre a kormány, ahol egyenruhások felügyelik a rendet. Noha a tervek korántsem puhultak fel, Gúr Nándor (MSZP) az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának tegnapi tanácskozásán már csak azt fájlalta, hogy a területtel foglalkozó törvénytervezet értelmében nehezebb lesz a szociális ellátásokból való részesülés. A testület és a mezőgazdasági bizottság tegnap – kormánypárti igenekkel – egyaránt általános vitára alkalmasnak találta a tervezetet, így holnap a parlamenti patkóban helyet foglaló képviselők elmondhatják róla véleményüket. Pintér Sándor belügyminiszter javaslata egyébiránt valóban több ponton módosítja a szociális ellátások igénybevételét, ezenkívül 180 napban maximálná az álláskeresési járadék folyósítási idejét a jelenlegi 270 helyett. Emellett részben megszűnik az álláskeresési segély. Tavaly csaknem 600 ezer nyilvántartott álláskereső volt Magyarországon, ebből 184 ezren kaptak álláskeresési járadékot és segélyt, bérpótló juttatásra pedig 186 ezren voltak jogosultak.
*
A költségvetésből tavaly összesen 70 milliárd forintot költöttek támogatásra, illetve segélyekre. Elképzeléseik szerint 300 ezer ember térhet vissza a munka világába, a közmunkások pedig bizonyos feltételek között bérelt munkaerőként is dolgozhatnak.
A munkaszervezéssel kapcsolatos, napvilágra került tervek arról szólnak, hogy a reaktivált, jelenleg korengedményes nyugdíjukat élvező rendőrök felügyeletével, a hadsereg logisztikai és szervezési támogatásával állami óriásberuházásokon is bevetnék a közmunkásokat. Ha az ehhez szükséges utazás meghaladná a három órát, úgy a brigádok utaztatását, elszállásolását is megoldanák, állami finanszírozásban. Információink szerint az ilyen munkák „tesztüzeme” már júliusban megkezdődik, ám a részletek egyelőre nem ismertek. A kiszivárgott 2012-es tervek szerint azonban alaptalan azok félelme, akiknek kétségeik voltak a kínált munkahelyeket illetően: stadionrekonstrukcióban, víztározók építésében és gátak, földvédelmi létesítmények építésében vehet részt több tízezer ember. A szolgálati nyugállományúak érdekképviseletét ellátni szándékozó Szolgálat és Becsület nevű mozgalom weboldalán közölt információk szerint a debreceni aréna építésében négyezer, a beregi víztározónál nyolcezer, a Római-parti gát építésénél 1800, a tiszai gátakon 6500, a főutak felújításán pedig 5500 közmunkás kap lehetőséget. A tervek szerint ezek a munkások rövidesen már a piaci szférát jelentő építőiparban kapnak munkát.
A több ezer, munkafelügyelői munkakörbe visszatérő, jelenleg nyugdíjas rendőr kötelező átképzéseken esik át, sőt, a tisztek a Közszolgálati Egyetemre is beiratkozhatnak, hogy civil munkaszervezői és további humánerőforrás- ismereteik legyenek. Jól jöhet az is, hogy a szóban forgó állomány 80 százaléka szakmunkás végzettséggel is rendelkezik. Az ügyben illetékes BM sajtóosztályán későbbre ígértek részletekbe menő tájékoztatást.
Óriási lehűléssel, szélviharokkal és jégesővel kezdődik a valódi ősz a hétvégén
Által ment a Tiszába
Tragikus haláleset történt: azonnali műsorváltozást jelentett be a TV2
Rég jelentettek ilyet Magyarországon: ölt a medve
Brutális ukrán korrupció, 5 millió eurót találtak egy autóban
Vallott az egykori brit kormányfő: a pandémia alatt tervet szőtt egy NATO-tagállam megtámadásáról, a cél a vakcinák megszerzése lett volna
Lavrov vérfagyasztó üzenetet küldött a Nyugatnak
Ez történik a testeddel, ha szalonnát eszel
Mélypont a médiában
Szoboszlai csalódottan, a Liverpool győztesen hagyta el a pályát
A fideszes politikus, aki laposra verte Magyar Pétert
Csintalan Sándor a Klikk TV-ben borította az ellenzéki bilit
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.