origo.hu
Menczer Tamás: Nem fognak győzni
Szankciók Minszknek. Az emberi jogok helyzetének folytatódó romlása miatt Fehéroroszországgal szemben újabb szankciós intézkedésekről döntöttek tegnap Luxembourgban az EU-országok külügyminiszterei. A tanácskozásról kiadott közlemény szerint további személyeket – diplomaták közlése alapján szám szerint négyet – vettek fel a minszki rezsim vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással sújtott kulcsembereinek, illetve támogatóinak listájára, valamint három újabb vállalatot büntettek Európában elérhető javaik befagyasztásával. (MTI)
Támogatóan nyilatkozott Martonyi János arról az elképzelésről, hogy az Európai Bizottság időben egy kicsit előbbre hozza az EU-ba törekvő nyugat-balkáni országok értékelését, és így már októberben megszülethet a brüsszeli uniós végrehajtó testület véleménye. A magyar diplomácia irányítója hétfőn az EU-országok külügyminisztereinek luxembourgi tanácskozására érkezve az MTI-nek azt mondta: ha októberre elkészülnek az értékelések, és ezek pozitívak lesznek, akkor esély nyílhat arra, hogy Szerbia nem csupán a tagjelölti státust kapja meg, hanem egyben ki is tűzik a csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontját. A már tagjelölt Montenegró esetében pedig a második döntés, vagyis az időpont kijelölése történhet meg.
Stefan Füle bővítési EU-biztos a Die Presse című osztrák lap szombati számában úgy nyilatkozott, hogy az Európai Bizottság ősszel akár három nyugat-balkáni ország esetében is a csatlakozási tárgyalások megkezdését javasolhatja, bár erre „nincs garancia”. Szerbia és Montenegró mellett a harmadik szóban forgó állam Macedónia, amellyel csak azért nem kezdődhetnek meg egyelőre a csatlakozási tárgyalások, mert Görögország – amelynek szintén van egy Macedónia nevű tartománya – történelemértelmezési okokból ezen a néven nem hajlandó elismerni a volt jugoszláv tagköztársaságot.
Martonyi János ezért Macedónia vonatkozásában óvatosságra intett, bár hozzátette, hogy a macedón–görög névvitában a felek közlése szerint az álláspontok már „nagyon közel” vannak egymáshoz.
Menczer Tamás: Nem fognak győzni
A fideszes politikus, aki laposra verte Magyar Pétert
Tragikus haláleset történt: azonnali műsorváltozást jelentett be a TV2
Ausztriában belháború tört ki Magyarország miatt – már a határok lezárásával fenyegetőznek
Most kaptuk: beállt a forgalom Budapesten, nagy baj történt
Vallott az egykori brit kormányfő: a pandémia alatt tervet szőtt egy NATO-tagállam megtámadásáról, a cél a vakcinák megszerzése lett volna
Lavrov vérfagyasztó üzenetet küldött a Nyugatnak
Idegenben győzte le a Wolverhamptont, és a tabella élére állt a Liverpool
Szoboszlai csalódottan, a Liverpool győztesen hagyta el a pályát
Által ment a Tiszába
Mélypont a médiában
Lerántották a leplet Zelenszkij legújabb mutyijáról
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.