Pokolian rossz helyzetben van Görögország. Tegnap gyakorlatilag a teljes nemzetközi sajtó így vélekedett, ám nemcsak a gazdasági médiumok, hanem az Európai Bizottság (EB) tagjai is egyre sötétebben látják Athén helyzetét, és ehhez kapcsolódóan az eurózóna egészének kilátásait. A brit közszolgálati BBC által megszerzett uniós jelentés szerint állítólag José Manuel Barroso bizottsági elnök maga jegyezte meg, hogy a piacok immáron vérszagot éreznek a sérülten vergődő Görögország körül.
A kiszivárgott dokumentum szerint a tervezett második görög pakk uralja majd az európai vezetők jövő heti tanácskozását. A brit Reuters hírügynökség közben tegnap uniós banki körökre hivatkozva arról írt, hogy Németország kérvényezni fogja, hogy halasszák el szeptemberre a 110 milliárd eurós uniós mentőcsomag következő, Athén által lehívható részletének folyósítását. Berlin ugyanis nem támogatja azt a kezdeményezést, hogy a görög mentőcsomagba magánhitelezőket is bevonjanak. Az MTI által is idézett Fitch közben tegnap résnyire nyitotta az ajtót a görög adósságrendezés előtt, ugyanis a hitelminősítő intézet a görög államkötvényeknek – még az uniós helyettes pénzügyminiszterek által nemrég Bécsben megtárgyalt kezdeményezésének mintájára – hosszabb lejáratú új kötvényekre történő cseréjét a fizetésképtelenné nyilvánítás előtti legutolsó fokozatnak tekintené.
A hangulat rányomta a bélyegét a görög belpolitikára is. A szerdai általános sztrájk közepette Jeórjiosz Papandreu felajánlotta lemondását, ám a nap végére már csak kormányátalakítást helyezett kilátásba. Ennek hatására tegnap a szocialista kormányfő több bizalmasa is beadta lemondását. Lutz Karpowitz, a frankfurti Commerzbank valutastratégája szerint ma egyértelműen az látszik, hogy a görög kormány egyáltalán nem stabil, és az ország komoly politikai válság elé nézhet. A Reutersnak nyilatkozó Sztefanosz Manosz is úgy véli, nehéz lenne ma Görögországban olyan vezető politikust találni, aki képes lenne működőképes, eredményeket felmutató kormányt alakítani. A volt görög pénzügyminiszter szerint ráadásul a baloldali Papandreu szerdai hezitáló magatartása után már nem igazán bízik benne senki. Manosz az athéni kormányzati tervekről szólva azt is megjegyezte, a jelenlegi válságban egyszerűen őrültség a kabinet azon ötlete, hogy több állami vállalatot most kezdjen el privatizálni.
Életveszélyes állapotban van egy biciklis, mert egy autós rossz pedálra lépett Albertirsán - videó