A szabálysértési eljárás bonyolult és lassú, ezért a a normaszegőkkel szemben gyorsabb és eredményesebb fellépést tenne lehetővé a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkaanyaga, amelyből a napokban a Népszabadság is idézett. A szabálysértési törvény tervezete szerint a cél az, hogy az ügyek többségét a lehetőség szerint azonnal érdemi – és jogerős – döntéssel lezárhassák. Ezért az elkövetőket minden lehetséges módon a helyszíni bírság elfogadására ösztönöznék. Ilyen hatása lenne annak is, ha tovább nőne a helyszínen, illetve a szabálysértési eljárásban kiszabható büntetések közötti különbség. A bírság kifizetését megtagadó személyt azzal is a hatósággal történő fokozott együttműködésre késztethetnék, hogy deklarálják: amennyiben a vétkest elmarasztalják, a szabálysértési eljárásban mindenképpen nagyobb összegű büntetésre számíthat – olvasható a döntés-előkészítő anyagnak szánt dokumentumban.
Közlekedési szabálysértésnél az elkövetőre másként is nyomást gyakorolhatnának. Például kevesebb büntetőpontot adnának annak, aki elfogadja a helyszíni bírságot. A munkaanyag szerint a szabálysértési eljárás is legfeljebb pár nap haladékot jelentene. Ha a szükséges bizonyítékok megvannak, az ügyet legkésőbb az ötödik napon le kellene zárni. A határozat meghozatalát az elkövető távolmaradása sem akadályozná.
A honvédelmi miniszter üzent a magyar katonákat becsmérlő Magyar Péternek