Beérkezett a százezredik magyar állampolgársági kérelem az egyszerűsített honosítás keretében – jelentette be tegnap Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, amikor a Parlamentben köszöntötte a százezredik kérelmezőt, a délvidéki Balogh Virág Lászlót és családját. Beszámolt ugyanakkor arról, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás kérelmeinek hatvanöt százalékát dolgozták fel. Hozzátette, nemcsak államigazgatási, hanem közbiztonsági szempontból is megvizsgálták ezeket a kérelmeket. – Az előttünk álló időszakban még gyorsabban halad majd az eljárás. Állampolgársági esküt eddig mintegy tízezren tettek – fogalmazott.
– Nagy hálával és köszönettel tartozunk a magyar kormánynak és a magyar Országgyűlésnek azért, hogy magyar állampolgár-jelöltek lehetünk – mondta az 1942-ben, Csurogon született Balogh Virág László, aki családjával együtt a százezredik honosítási kérelmet adta be a napokban. Elmondta: több mint négy évig, 1941 és 1945 között már volt magyar állampolgár, s most nagy örömmel tölti el, hogy újra megkaphatja. Felesége – könnyeivel küszködve – csupán annyit mondott: örül, hogy életében először a magyar Parlamentben lehet.
A hattagú, székely származású család felmenői száz évvel ezelőtt telepedtek le a Délvidéken. Most a Vajdaságban. Az ünnepi aktusra négyen tudtak eljönni, mert a két unoka számára nem sikerült elintézni Belgrádban a vízumot, de bíznak benne, hogy előbb-utóbb ők is magyar állampolgárok lesznek.
Vezércikk a 7. oldalon
Vitézy Dávid lehet Karácsony helyettese