Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a Makói Városi Bíróság a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom makói vezetőjét. Két társát egyaránt 3 év 6 hónap, részben felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság.
A nem jogerős ítélet szerint T. Cs. és két társa március közepén rendőrökkel erőszakoskodott. A Délmagyarország című napilap beszámolója szerint a háromfős társaság egy kocsmába próbált meg bemenni záróra körül, ám annak ellenére nem engedték be őket, hogy a helyiségben még vendégek ültek. A cikk szerint a helyszínre érkező rendőrök megállapították, a hivatalos nyitvatartási idő már véget ért, ezért mindenkit távozásra szólítottak fel. A vendégek haza is mentek, a kint lévő háromfős társaság azonban vitába keveredett a rendőrökkel. Ezt a tárgyaláson T. Cs. és társai nem is tagadták, sőt azt is elismerték, hogy a szóváltás hangneme durva volt. A Délmagyarország szerint a fiatalok dulakodtak a rendőrökkel, és a kocsma ajtaját is berúgták.
Lapunk kérdésére T. Cs. elmondta: dulakodás nem történt, és a kocsma ajtaját sem rúgták be. Mint mondta, ezt a vendéglátóhely belső kamerájának felvétele is tanúsítja. A tárgyaláson ugyanakkor a bíróság az ügyész érvelését fogadta el: eszerint a kamera látószögén kívül történhetett lökdösődés. T. Cs. a Magyar Nemzetnek kijelentette: helyreigazítást kérnek a Délmagyarországtól, valamint fellebbeznek a túl szigorúnak tartott ítélet ellen. Politikai ügynek tartják az eljárást, mert ennyire súlyos ítéletet például fegyveres rablásért szoktak kiróni. T. Cs. szerint ráadásul ők a kocsmába magánemberként mentek, így nem értik, hogy a mozgalom neve miért szerepel az ügyben.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket