Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, az első nap szorosan kapcsolódik a magyar uniós elnökség által kiemelt ügyként kezelt európai romastratégiához. A VOLT fesztiválon a roma kultúrát közvetítő művészek mutatkoznak be: fellép majd Emir Kusturica, az Asian Dub Foundation, a Szilvási Gipsy Folk Band mellett a Romano Drom is. Felállítanak a fesztivál területén egy Európa-sátrat is, ahol beszélgetésekkel, táncházzal, filmvetítésekkel népszerűsítik az Európai Uniót. Az Európa-kempingben pedig a tagállamok amatőr zenészei játszanak majd.
Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, a fesztivál alapítói bejelentették: az idén már kizárólag fesztiválkártyával lehet majd fizetni a Lövér-kemping területén, a kiskorú fesztiválozók védelmében pedig csak a tizennyolc év felettieknek adható karszalag birtokában lehet majd alkoholt vásárolni a VOLT-on.
A szervezők világsztárok tömegét szerződtették az idei programhoz. Már most nagy az érdeklődés Moby koncertje iránt, fellép a VOLT-on többek között a 30 Seconds To Mars, a My Chemical Romance, a SUM41, a Pendulum, a Nouvelle Vague, tavalyi sikeres debütálása után ismét eljön Dub Fx és a névsor megkoronázásaként Paul Kalkbrenner is.
VOLTfolio 2011. Július elsején, hét év szünet után újra átadják a VOLTfolio kulturális médiadíjakat a soproni Petőfi Színházban. A VOLTfolióval a kultúraközvetítésben jeleskedő médiumokat és médiaszemélyiségeket tüntetik ki a hazai zenei élet képviselőinek döntése alapján. A nyolc médiakategória – tévé- és rádióműsorok, műsorvezetők, rádióadók, újságírók, magazinok, portálok és blogok – mellett szavazni lehetett a legjobb budapesti és vidéki klubokra, szakmai döntés alapján különdíjat kaphat egy rádiós zenei szerkesztő, illetve életműdíjat is adományoznak.
Az alapítók idén megalakították a VOLTfolio kuratóriumát, amelynek tagja többek között Kovács Ákos, Lovasi András, Zságer Balázs, Geszti Péter, Andrew G. Vajna producer, Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója, Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont Kht. vezetője, Szájer József EP-képviselő, a VOLT Fesztivál alapító-fővédnöke, Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda vezetője, valamint a díj két alapítója, a VOLT Fesztivál főszervezője, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert.
Brüsszel meg akarja menteni Magyar Pétert a lopási botrányában