Ha ma lennének a választások, az ellenzék vezető ereje, a jobboldali Új Demokrácia nyerne minimális előnnyel, 31 százalékos eredménnyel a népszerűségéből egyre vesztő, baloldali Pánhellén Szocialista Mozgalom (Paszok) ellen, amely 27 százalékra számíthatna. Jeórjiosz Papandreu pártja egyetlen hónap alatt öt százalékpontot veszített. A pártvezetők egyébként nagyjából ugyanannyira népszerűtlenek. Papandreu és ellenlábasa, Antonisz Szamarasz egyaránt 23-23 százalékos támogatást tudhatnak maguk mögött, pedig májusban még 11 százalékkal állt a szocialista kormányfő Szamarasz előtt. A közhangulatra leginkább jellemző adat szerint a lakosság 55 százaléka egyik politikust sem tartja alkalmasnak az ország vezetésére.
A görögök mindössze negyede hiszi, hogy egy demokratikusan választott kormány képes lenne a válságot megoldani, harmaduk szakértői kormány segítségét kérné, 22 százalékuk viszont egy erőskezű, senki által nem kötött vezető mellett érvel. A politikai megosztottságnak a lakosság 44,4 százaléka véget vetne egy nemzeti egységkormány alakításával.
A lakosság véleménye egyértelmű, májusban 12 százalék mondta, hogy részt fog venni a tüntetéseken, júniusban már 25. A tüntetéseket egyébként a megkérdezettek 57 százaléka tartja elfogadható lépésnek.
Gulyás Gergely: Most a hazugság bajnokai rágalmaznak