Jogerősen javítóintézeti nevelésre ítélte a győri városi bíróság tegnap azt a három fiatalkorú fiút, akik tavaly burgenlandi és soproni boltokból loptak, valamint halálra kínoztak egy kismacskát.
Az állatot meggyújtó, majd eltaposó fiú két év, két társa közül az, aki előzőleg gázspray-vel lefújta a macskát, egy év hat hónap elzárást kapott; mindkét esetben társtettesként elkövetett állatkínzást állapított meg a bíróság. Az ítélet szerint a két fiatalkorú bűnsegédje volt az a fiú, aki mintegy két méter távolságból szemlélte az eseményeket, de nem tett semmit annak megakadályozására, ezért ő egy év nyolc hónapos büntetést kapott. A szakértői vélemény szerint az állatkínzás valamennyi résztvevője tisztában volt azzal, mit tesznek, és fel tudta mérni tette súlyát. Összesen kilenc fiatal – köztük egy nagykorú – ellen folyik eljárás. Ennek vádirata szerint a soproni nevelőintézetben „összerázódott” társaság tagjai jellemzően a burgenlandi Bécsújhelyen (Wiener Neustadt) és Nagymartonban (Mattersburg), illetve Sopronban követtek el napi rendszerességgel bolti lopásokat.
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron