Kétszer annyian fedél nélkül. A konferenciával – amelyen részt vett Hamid Karzai afgán elnök is – egy időben hozta nyilvánosságra a Refugees International szervezet azt a statisztikáját, miszerint az idén – a harci cselekménynek miatt – megduplázódott az otthonaikat elhagyni kényszerülők száma Afganisztánban. Míg 2010 első felében 42 ezren menekültek el, addig 2011 hasonló időszakában 91 ezren. (MN)
Mindenkit aggaszt a terrorizmus és minden nemzet biztonságát fenyegeti, ezért a világ közösségének az erőfeszítéseit egyesítve kell felvenni vele a küzdelmet – jelentette ki Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szombaton Teheránban, ahol kétnapos nemzetközi konferenciát tartottak a Világ terrorizmus nélkül címmel. Az értekezleten a házigazda Irán mellett öt ország – Irak, Afganisztán, Pakisztán, Tádzsikisztán és Szudán – államfői, míg számos más ország alelnöki, kormányfői, illetve külügyminiszteri szinten képviselteti magát. Ahmadinezsád köszöntőbeszédében kifejtette: azok folyamodnak a terrorizmus eszközéhez, akik vesztésre állnak az összemberi értékek, az igazság és az erkölcs ellen vívott harcukban. Igyekeznek a nemzetek önálló fejlődését megakadályozni, megfosztani őket nemzeti öntudatuktól, meghatározni sorsukat, s végül rátenyerelni természeti kincseikre. Ahmadinezsád előhozakodott két korábbi, gyakran hangoztatott témájával, amikor úgy fogalmazott: sok mindent meg lehetne tudni, ha kinyitnák a holokauszt és szeptember 11-e „fekete dobozait”, de az Egyesült Államok kormányzata erre a világ akarata ellenére sem hajlandó.
Ahmadinezsád, valamint Afganisztán és Pakisztán államfője, Hamid Karzai és Aszif Ali Zardari a terrorizmus, a szélsőségesség és a külföldi beavatkozás elleni közös harcban állapodott meg a konferencia margóján. Az együttműködés részleteit várhatóan az év végén Iszlámábádban háromoldalú csúcsértekezleten öntik végső formába. Irán és Pakisztán jelezte: támogatja a Karzai által kezdeményezett afganisztáni megbékélési folyamatot.