Ami már most bizonyos

Már csak szűk harmincezret kell aludni, és megtudunk néhány fontos részletet Szilvásy György viselt (vagy nem viselt) dolgairól. Kár, hogy a leszármazottainkat ez egyáltalán nem fogja érdekelni, kivéve néhány megszállott ókortörténészt, akik a szaklapok pixeljein indulatos, személyeskedésektől sem mentes vitákat folytathatnak majd Siluassi Gieorg valamikori titoc minister megítéléséről.
Minket, itt és most, nagyon érdekelne az ügy, de hiába, a jelen állás szerint hivatalos forrásból nem tudhatunk meg semmit. Mégpedig a Magyar Állam Belső és Külső Érdekeinek A Védelme miatt.
A Magyar Államérdekek! Azok bizony komoly dolgok, kár, hogy az eseménytelen hétköznapokon minden egyes magyar ott tesz keresztbe szegényeknek, ahol tud. Jó, azok apróságok, ez pedig jelentős történet lehet, mert példátlan eset, hogy egy ország nemzetvédelmének első számú irányítóit viszik a bíróságra, talpig vasban.
Az belefér, hogy egyes kényes részleteket titkosítanak, de magáról az ügyről illene néhány szót szólniuk a hatóságoknak. Valami olyasmit, hogy miről van szó egyáltalán. Ugyanis a találgatások is nem kevés kárt okozhatnak sokat szenvedett államérdekeinknek, hiszen a média a tippek szintjén a három meggyanúsított emberre már eddig is több jelentős bűnügyet kiosztott, minden létező eseti és személyi kombinációban. Meg aztán úgy tudjuk, hogy a Magyar Államérdekek eredője, célja és összessége mi vagyunk, mi, ma élő magyar polgárok, ami történik, ránk tartozik, nem a dédunokáinkra. Nicht vor dem Kind!, tisztelt illetékesek.
Valami azonban már most bizonyos. Vagy a katonai ügyészség, vagy a katonai bíróság alkalmatlan egy ekkora horderejű ügy kezelésére. Vagy ez vagy az. Az ugyanis józan ésszel és némi logikai készséggel felfoghatatlan, ami Szilvásy Györggyel történt. Láncon viszik a bíróság elé, ahonnan rögtön elengedik, hogy menjen, amerre lát. Ekkora súlyú ügy és ilyen gyanú esetében ez így nem történhet meg. Galambos Lajos esetében sem hagyta jóvá a bíróság a letartóztatást, de láthatta a szakmai alapokat, s ezek miatt házi őrizetet rendelt el, ami alacsonyabb fokú, de mégiscsak kényszerintézkedés. Szilvásy György esetében a bíró semmire nem látott okot. Az ügyészség bilincsben vitt oda egy volt minisztert, nyilván mellékelve a szerintük megfelelő súlyú bizonyítékokat, és a bíró voltaképpen azt mondta ki, hogy ez, amit itt összehordtak, egy nagy nulla. A két fél közül az egyik már most, ebben a korai stádiumban hatalmasat hibázott. (Egyik testületnek sem mentsége, de tény, hogy ilyesfajta esettel évtizedek óta nem volt dolguk, a katonai ügyészség és bíróság vélhetően olyan jellegű perekkel múlatja a lassan pergő szolgálati időt, hogy ki lopott el és honnan néhány kék kötényt, mely viseletben tudvalevőleg a fegyverzet zsírzását és olajzását kell végezni.)
Szilvásy Györgyről és ügyéről most jó ideig nagyfokú óvatossággal kell szólnunk, ami messzemenően jár is neki, függetlenül attól, hogy mi a véleményünk az ő miniszteri vagy egyéb tevékenységeiről. Az óvatosság azonban nem egyenlő a hülyeséggel. Hülyének nem kell lennünk. Nyilvánvaló, hogy ennek a történetnek rendkívüli politikai jelentősége van, és ehhez mért következményei is lesznek. Ha Szilvásy György bűnösnek bizonyul, az az MSZP megsemmisülését jelentheti. Ha a bíróság felmenti, az a Fidesz–KDNP szavahihetőségét fogja lenullázni a nyilvánosság előtt, bizony ám, hiába nyilvánítja ki a pártszövetség, a parlamenti frakció és a kormány akár naponta, hogy természetszerűleg semmi közük semmihez, a tőlük és mindentől független ügyészség végzi csak a munkáját, úgy, ahogy. A nyilvánosságot ez nem fogja zavarni abban, hogy legyintsen rájuk, a nyilvánosság már csak ilyen.
Nyugtalanító tudatlanságban várjuk a folytatást. Hiszen amit tudunk, az kifejezetten aggasztó.