Ma rendezik a visszavágókat a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában: a Paks este nyolctól Székesfehérváron fogadja andorrai riválisát, míg a Ferencváros Örményországban lép pályára magyar idő szerint délután négykor. Mindkét gárda kedvező helyzetet vívott ki magának múlt héten, előbbi idegenben verte 1-0-ra az UE Santa Colomát, utóbbi otthon 3-0-ra az Ulissest.
„Biztos vagyok benne, hogy továbbjutunk, az egygólos előny bőven elegendő, mert jobb csapat vagyunk” – nyilatkozta magabiztosan a paksiak honlapján Vayer Gábor, az Andorrában győztes találatot jegyzett támadó. Kis Károly vezetőedző így fogalmazott: „Biztos vagyok benne, hogy aki ellátogat Székesfehérvárra, az egy jó találkozót fog látni, rohamozó paksiakkal.”
A Ferencváros kedd este indult el Jerevánba, ahová az Ftc.hu beszámolója szerint „hosszas és fárasztó utazást” követően tegnap hajnalban meg is érkezett. „Bizonyos szempontból veszélyes az eredmény, mert a háromgólos előny birtokában előfordulhat, hogy néhányan könnyelműen veszik a játékot, s bajba kerülhetünk, ha az elején emiatt kapunk gólt” – mondta Prukner László szakvezető.
Ha a Paks érvényesíti a papírformát és továbblép, akkor a lett Daugava és a norvég Tromsö párharcának győztesével kerül szembe. Azaz vélhetőleg utóbbival, a skandináv együttes ugyanis múlt csütörtökön idegenben nyert 5-0-ra. A Ferencvárosnak a következő körben szintén norvég rivális juthat, mégpedig az Aalesund, amely az első találkozón, hazai pályán
4-1-re győzte le a walesi Neath-et. Mindkét magyar gárda saját közönsége előtt vívná az első meccset. A második körben az első összecsapásokat jövő csütörtökön, a visszavágót július 21-én rendezik. A kupagyőztes Kecskemét ekkor kapcsolódik be a küzdelembe, ellenfele a kazah Aktobe lesz.
Kedves pályázók, akik jelentkeztetek a TISZA Párt álláshirdetésére: csúnyán elbántak veletek, úgy tűnik!