A szeptember 7–9-ig tartó tanácskozás időpontját hétfőn jelentette be Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés nyári ülésszakának utolsó napján azt is elmondta, hogy a közös frakcióülésen várhatóan téma lesz az igazságszolgáltatás átalakítása, az új választójogi törvény, az oktatás, az egészségügy és a közösségi közlekedés átalakítása, valamint egy földtörvénycsomag megalkotása is.
A zártkörű hajdúszoboszlói tanácskozáson Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök is felszólal majd. A kormánypárti képviselőknek szokás szerint lehetőségük lesz kérdezni a kormányfőtől és a kabinet tagjaitól is a szeptember 12-én kezdődő parlamenti munka előtt. A Fidesz és a KDNP frakciói az idei tavaszi és a 2010. őszi parlamenti ülésszak előtt is többnapos kihelyezett ülést tartottak: előbbit Siófokon, a tavalyi tanácskozást pedig Tapolcán.
A nagyobbik kormánypárt ifjúsági társszervezete, a Fidelitas most vasárnap tartja X. tisztújító kongresszusát Debrecenben, ahol Orbán Viktor videoüzenetben köszönti a küldötteket. A szervezet első embere, Ágh Péter újra indul az elnöki tisztségért. A kongreszszuson felszólal többek között Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere, Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója, Szijjártó Péter, a Fidelitas korábbi elnöke, a miniszterelnök szóvivője is.
Módosítanák az adótörvényt. Az MSZP az őszi ülésszak kezdetén újra benyújtja a parlamentnek a kétkulcsos személyi jövedelemadóra vonatkozó javaslatát, mivel a szocialisták szerint az egykulcsos adó igazságtalan, a kormány várakozásával szemben nem élénkíti a gazdaságot, és nehéz vele tervezni – hangoztatta tegnap a párt szakpolitikusa, Tukacs István. Emlékeztetett arra is, hogy adótörvény-javaslatuk a kétkulcsos szja visszaállítása mellett a munkáltatói járulékot csökkentené a társasági adó helyett. (MTI)
Kiadták a riasztást, jégeső és szélvihar jön