A munkajogi szabályok változtatása önmagában nem teremt új munkahelyeket. A kedvezőbb foglalkoztatási feltételek ugyanakkor vonzók a befektetők, a vállalkozások számára, így közvetett módon van munkahelyteremtő, gazdaságélénkítő hatásuk – mondta lapunknak Czeglédy Edina munkajogász arról, hogy nemrég új munkaügyi törvénycsomagot fogadott el az Országgyűlés. A rugalmasabb foglalkoztatás, a gazdaság élénkítése érdekében többek között megváltoztak a heti munkaidőre, a próbaidőre és a szabadság kiadására vonatkozó szabályok. Úgy vélte, a módosítások egyértelműen a munkaadóknak kedveznek, ettől függetlenül nem lehet fekete-fehér képről beszélni. – Több ponton is sokkal munkaadó-barátabbak voltak az eredeti elképzelések, amelyek később enyhültek – mutatott rá a szakember. Ilyen például a hat hónapos próbaidő intézménye, amely eredetileg általános érvényű lett volna, ám végül csak hatályos kollektív szerződés mellett alkalmazható. Az, hogy a túlórákat a jövőben nem pótlékkal, hanem pihenőidővel is ellentételezhetik, egyes munkavállalói köröknek kifejezetten kedvező változás lehet. A munkajogász szerint a gyesről visszatérőkre vonatkozó új szabályok egyértelműen üdvözlendők. A jövőben pénzben megváltható lesz a gyes miatti fizetés nélküli szabadság első hat hónapja, másrészt ha a munkavállaló jelzi visszatérési szándékát a munkaadójának, a bejelentéstől számított legfeljebb 30, illetve 60 nap elteltével biztosítania kell a foglalkoztatást.
Hernádvölgyi Andrea szerint rossz a törvénycsomag iránya, mert az nem a rugalmas foglalkoztatást, hanem csak a munkavállalói kiszolgáltatottságot erősíti. – Az Európai Unióban rugalmas foglalkoztatáson továbbképzések, új szakmák megszerzésének biztosítását értik, hogy a munkavállaló úgymond több lábon állhasson. Ez a törvénycsomag viszont csak a munkaadóknak kedvez a munkaidő-beosztás, a felvétel és elbocsátás tekintetében is – fogalmazott a szocialista kötődésű Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke.
– Egyetértünk a kormánynak a foglalkoztatás bővítésére, a gazdaság növekedésre vonatkozó szándékaival. A célok eléréséhez használni kívánt eszközök azonban nem kecsegtetnek biztos sikerrel, sőt ellenkező hatást válthatnak ki, ha csak a munkáltatóknak kedvező koncepció valósul meg – mondta Palkovics Imre. A kabinettel lojális Munkástanácsok elnöke szerint ennek elkerülésére újra kell indítani az országos, illetve az ágazati szintű érdekegyezetést a verseny- és közszféra terén egyaránt.
A munkaadók üdvözlik a módosításokat. Wimmer István lapunknak úgy fogalmazott, az új törvénycsomag vitathatatlanul erősíti a cégek, vállalkozások döntési szabadságát, amelyek így eredményesebbek, sikeresebbek lehetnek. – Egy üzleti terv elkészítéséhez, egy befektetéshez fontos tudni, hogy milyen a foglalkoztatási környezet. A munkaügyi szabályoknak jelentős hatásuk lehet egy vállalkozás piacképességére vagy akár versenyképességére vonatkozóan – fogalmazott a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének főtitkára. Wimmer István nem vitatta, hogy az új szabályozás valamelyest gyengített a munkavállalók korábbi helyzetén, mindemellett úgy vélte: a munka törvénykönyve őszi, átfogó módosítása során meg lehet majd találni az egyensúlyt a munkaadói és munkavállalói érdekek között.
A hétvégére beszakad a hőmérséklet