Újra ingyenes idegenvezetéssel lehet felfedezni holnap délelőtt a hazai szecessziós építészet egyik emblematikus darabját, a budai Gellért szállót. A Szecessziós hullám elnevezésű program – a Hungarofest és a budapestUNDERGUIDE szervezésében – résztvevői megismerhetik a Gellért szálló építésének és legszebb éveinek történetét, a látogatók elől elzárt területek egy részét és a Karfiol-barlang mészkőrendszerét is felfedezhetik.
A Gellért Gyógyfürdő és Szálló, amelyet Hegedűs Ármin Sebestyén Artúrral és Sterk Izidorral közösen tervezett, csaknem száz éve, 1918-ban épült az egykori Sáros-fürdő hőforrásai helyén. 1927-ben hullámfürdővel, 1934-ben pedig pezsgőfürdővel bővült. Saját korában az egyik legmagasabb színvonalú luxusgyógyfürdő volt az akkoriban újításnak számító inhaláló és infrakamrájával, termál kádfürdőivel. Az épületet a történelem viharai nem kímélték, 2008-as felújítása óta azonban szinte eredeti formájában tündököl.
Ötnél több fő csoportos érkezése esetén előzetes regisztráció szükséges a [email protected] e-mail címen. Ha valaki lemaradna, csüggedésre semmi ok, a nyár folyamán – július 23., augusztus 13., szeptember 3. – újabb vezetéseket tartanak.
Tömegkarambol volt Sümegnél