Ma kezdődik a tesztüzem, így az M7-es autópálya vonalán a fővárostól egészen a Balaton keleti medencéjéig hallható lesz a Lánchíd Rádió műsora. – Nem véletlen az időzítés – mondja Gajdics Ottó, a rádió főszerkesztője. A balatoni bor- és halünnepen ugyanis a Heti Válasz, a Hír Televízió és a Magyar Nemzet mellett a Lánchíd Rádió is képviselteti magát, így – teszi hozzá – nem is lehetne stílusosabban megjelenni a térségben, minthogy a déli harangszóval már a helyiek számára is megkezdi a sugárzást a nemzeti, polgári értékrendet képviselő rádióadó.
Az elkövetkező egy-két hónap még – szó szerint véve is – finomhangolással telik, ugyanis a technikai eszközök beszabályozása időt vesz igénybe. Ősztől viszont már elindulhat az üzemszerű működés. Sőt, addigra tovább bővülhet a vételkörzet, ugyanis Keszthely, Zalaegerszeg és Győr térségében is fogható lesz az adó. A ma kezdődő kísérleti adásban a helyiek véleménye is megjelenhet (akár élőben is), hiszen a Sétány show, vagy a délután három órakor kezdődő Útitárs című műsor témáját a Balaton-parti fesztivál adja. Így a kibővült vételkörzetben történő fontos események az első pillanattól részévé válnak a rádió műsorfolyamának.
– A hír- és magazinműsorok szerkesztési elvei annyiban változnak majd, hogy a rádió által lefedett térségekből származó információk is helyet kapnak majd – taglalja a főszerkesztő, aki azt is elmondja: ki kell építeni a helyi kapcsolatokat, hogy az érintett térségek hírei, fontos történései mihamarabb és minél pontosabban eljussanak a szerkesztőségbe. Így nyílik majd lehetőség arra, hogy a műsor nemcsak az új hallgatóknak, hanem az új hallgatókról is szóljon. Ez magában foglalja azt is, hogy országos jellegű problémákra a helybéli példákat keresik meg a műsorkészítők. Ami viszont nem változik, hogy a rádió megőrzi információs-szolgáltató jellegét, és – bár könnyedebb műsorok is hallhatók – nem válik szórakoztató adóvá.
A hallgatók már délelőtt tíz órakor találkozhatnak a rádió munkatársaival a balatonfüredi Tagore sétányon, majd a Déli hírjáratban élő bejelentkezésen lesz hallható hangulatjelentés a helyszínről. Este hét órakor pedig az adó munkatársai tartanak közönségtalálkozót.
Mi lehet az az állítólagos hangfelvétel, amelytől Magyar Péter retteg?