Női vízilabda-válogatottunk tegnapra magához tért az Egyesült Államoktól kedden elszenvedett 16-7-es vereség után, és bravúrosnak is mondható 9-9-es döntetlent játszott az olimpiai aranyérmes Hollandiával a sanghaji vizes világbajnokság utolsó csoportfordulójában. Csakhogy szigorúan számszaki alapon ezzel éppen annyira ment, mintha megint kilenc góllal kikapott volna, mert így is csoportja harmadik helyén végzett, és szombaton – közép-európai idő szerint 9.30-kor – Ausztráliával mérkőzik a nyolc közé jutásért.
Együttesünk Keszthelyi révén megszerezte a vezetést, ám azt követően két negyeden át egyetlen gólra sem futotta tőle, így 1-4-nél elúszni látszott a hajó. Csakhogy Merész András lányai előzmények nélkül feljavultak, 4-3-ra felzárkóztak, 6-6-ra egyenlítettek, sőt, 8-7-re fordítottak is. Ha minden így marad, másodikként a nyolcaddöntőben a harmatgyenge Új-Zélanddal, a négybe jutásért pedig az ugyancsak nem túl félelmetes Görögországgal találkoztak volna; de természetesen a hollandok is ezt az útvonalat nézték ki maguknak, így 9-8-ra már megint ők vezettek, és a mieinknek csak 9-9-re egyenlíteni sikerült, győzni nem.
Ennek következtében szombaton tehát az ausztrálokkal meccselnek a nyolcba jutásért, és törleszteni valójuk éppen akad ellenük, hisz például a pekingi olimpia bronzérmét velük szemben veszítették el büntetőpárbajban. A pillanatnyi erőviszonyokra nehéz tippelni, már csak azért sem, mert az „auszik” sem tündökölnek Sanghajban.
A férfiak ma a spanyolokkal találkoznak. A mi időnk szerint 11 órakor kezdődő összecsapás tétje a csoportelsőség, együttesünk ezt már egy döntetlennel is elcsípi, és akkor máris körvonalazódik az Egyesült Államok vagy a Kanada elleni negyeddöntő.
Ami a további tegnapi történéseket illeti, műugrásban (pontosabban ezúttal toronyugrásban) újabb kínai arany született, műúszásban viszont az oroszok megelőzték a házigazdákat.
Tegnapi eredmények. Hoszszútávúszás, csapatverseny: 1. Egyesült Államok 57:00.6 p. Mű- és toronyugrás, női torony: 1. Csen Zso-lin (Kína). Műúszás, csapat szabadkombinációs kűr: 1. Oroszország. Női vízilabda, A csoport: Hollandia–Magyarország 9-9. A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 5 pont, 2. Hollandia 4, 3. Magyarország 3, 4. Kazahsztán 0.
Mai program. Hosszútávúszás: női 5 km 2.00; férfi 5 km (Gercsák Csaba) 4.00. Mű- és toronyugrás: férfi 3 méteres műugrás, döntő 11.05; női 3 méteres műugrás, selejtező (Gondos Flóra Piroska) 4.00. Műúszás: páros szabadprogram, döntő 13.00. Férfi vízilabda, csoportmérkőzések, 3. forduló, A csoport: Magyarország–Spanyolország 11.00.
Gázolás történt a Blaha Lujza téren, nem jár a 4-6-os villamos - fotó