Berobbanás, bukás, perek sorozata, újrakezdés: L. Laki László DJ 1997-ben mert nagyot álmodni, és filmvetítésekkel fűszerezve – a késői kilencvenes évek videodiszkójaként – bevitte az elektronikus tánczenét a Rudas, majd a Széchenyi fürdőbe. Flór Péter dokuja, a Fékezett habzás a Cinetrip ellentmondásoktól sem mentes történetét igyekszik bemutatni a Videa internetes filmmegosztó portálon, ahol eddig több mint 67 ezren kattintottak a szombatig látható műre.
A Cinetripet már megszületésekor külföldi trendmagazinok népszerűsítették, ám pártolói szerint itthon ellenszélben kellett küzdenie. A filmben legtöbbször megszólaló L. Laki állítja, hogy a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. (BGYH) korábbi vezetőségének egyes tagjaihoz kötődő magáncég üzemeltette egy időben esti zárás után a fürdőt, és volt olyan eset, hogy a vezetőség egyik tagja fiának latin diszkója mellett kívánták a Cinetripet szekcióprogramként „lenyúlni”. L. Laki a filmben sérelmezi, hogy négy évig a Sziget Fesztiválon a Cinetrip-sátor mindig veszteséggel zárt, miközben a szponzori és jegybevételek a Sziget Kft. kasszájában landoltak. A DJ szerint a szórakoztatóipar e szegmensében a szponzoráció és állami támogatás nagy része a kft.-hez kerül, amelynek kezében van az ország összes jelentős fesztiválja. A Sziget Kft. ügyvezetője, Gerendai Károly e filmben másként emlékszik többek között arra, ki kinek tartozik pénzzel.
A Fékezett habzás furcsasága, hogy a végén kiderül: a film szereplői 2006-ban szólaltak meg, a BGYH-val többéves szerződést kötve 2007 végén a Cinetrip folytathatta fürdős pályafutását.
Orbán Balázs: A hét vicce: Magyar Péter tüntetést szervez a közmédia elé