Cozma-gyilkosság: másodfok csak jövőre?

Munkatársunktól
2011. 07. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több hónapig is eltarthat, amíg a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla kitűzi az első tárgyalási napot a Cozma-ügyben – mondta lapunknak Kahler Frigyes, az elsőfokon eljáró Veszprém Megyei Bírósás szóvivője. Emlékeztetett, a vádlottak és védőik mindegyike fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, részben vádmódosításért, részben enyhítésért, felmentésért, téves tény, illetve minősítés megállapítása, továbbá megalapozatlanság miatt. Fellebbezéseiket nyolc napon belül meg is indokolhatják. (Az ötöd-, hatod- és hetedrendű vádlott esetében az ügyész is fellebbezett súlyosbításért.) Csak ezt követően tesz majd indítványt a Győri Fellebbviteli Főügyészség a Győri Ítélőtáblának, amelynek újra át kell tanulmányoznia a nyomozati és a bírósági szak több ezer oldalas anyagát.
Ismeretes, hogy Marian Cozma román kézilabdázó meggyilkolásáért, Ivan Pesic meggyilkolásának kísérletéért és Zarko Sesum ellen elkövetett súlyos testi sértés miatt Raffael Sándor és Németh Győző életfogytiglanig tartó, míg Sztojka Iván 20 év fegyházbüntetést kapott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.