Tegnap a női egyes elődöntői jelentették a fő műsorszámot a 125., jubileumi angol nemzetközi teniszbajnokságon. A legjobb négy között egyedül Marija Sarapova mondhatta magát Grand Slam-tornagyőztesnek, itt például még 2004-ben diadalmaskodott. Papíron ő kapta a leggyengébb riválist a világranglistán 62. német Sabine Lisicki személyében, aki két éve negyeddöntőzött ezen a viadalon, egyéb komolyat viszont még nem ért el, korábbi egyetlen közös meccsükön, az idén Miamiban simán veszített. Viszont most kiverte többek között a Roland Garrost megnyert Li Nát, illetve a 2007-es wimbledoni finalista Marion Bartolit. Tegnap is pillanatok alatt elhúzott 3:0-ra, ám az orosz szépséget kemény fából faragták, s 6:4-re fordítva vezetést szerzett. A második szettet már efféle csavar nélkül hozta 6:3-ra.
A másik ágon a negyedik kiemelt Viktorija Azarenka a nyolcadiknak rangsorolt Petra Kvitovával találkozott. Korábbi négy derbijük alapján 2-2-re álltak, ám a 21 éves cseh hölgy nyerte a két legutóbbi csatát, az idén Madridban, illetve tavaly ugyanitt, Wimbledonban a 32 között. Ezúttal sem történt másképp, Kvitova két sima játszma között egyet azért odaadott fehérorosz kortársának. Győzelme oka a jóval több nyerő ütésben (40-9) és ászban (9-1) keresendő. Egy esztendeje a legjobb négy között még megállította őt a későbbi győztes Serena Williams, ezúttal pályafutása során először szerepelhet GS-fináléban.
A ma elődöntőző férfiak között – a párosítás: Rafael Nadal– Andy Murray, Novak Djokovics– Jo-Wilfried Tsonga – mindenki eljutott már erre a szintre korábban, a spanyol és a szerb klasszis a végső egy lépéssel tovább is. Női egyes, elődöntők: Kvitova (cseh, 8.)– Azarenka (fehérorosz, 4.) 6:1, 3:6, 6:2; Sarapova (orosz, 5.)–Lisicki (német) 6:4, 6:3.
Tömegkarambol volt Sümegnél