A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 5,45 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 22 482,63 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 19,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, a Quaestor elemzője az MTI kérdésére elmondta, hogy a hazai piac jelentősen alulteljesítette a nemzetközi tőzsdéket, aminek elsősorban a Mol mélyrepülése volt az oka. A görög adósságválsággal kapcsolatos félelmek csillapodtak, így külföldön ismét felbátorodtak a vásárlók. Emellett tegnap kezdődött az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kétnapos kamatmeghatározó ülése, így ma este már átfogó képet kaphatunk az amerikai gazdaság állapotáról, és ez mindenképpen piacmozgató lehet – fejtegette az elemző. A budapesti tőzsde azonban nem tudott erősödni, mert a Mol piacára negatívan hatott az egyik horvát napilap reggel megjelent értesülése.
A magyar parketten szereplő Synergon Nyrt. csehországi leányvállalata, a 99 százalékban tulajdonolt Infinity a. s. kötelező vételi ajánlatot tett a szintén cseh, Ceské Budejovice-i székhelyű IT Systems a. s. társaságra – közölte a társaság a BÉT honlapján. Az informatikai cég szolgáltatási területei az Oracle adatbázis és fejlesztése, valamint Microsoft Dynamics AX kapacitások. Az IT Systems legnagyobb vevője az O2 Telefonica mobiltávközlési szolgáltató. A 60 főt foglalkoztató társaság 2010-ben 60 millió cseh korona árbevételt ért el.
Erősödött tegnap a forint: délután négy órakor az eurót 266,77 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 268,05 forint után. A görög válság javuló kilátásai erősítették az eurót, s a javuló befektetői bizalom áttételesen a forintot is erősítette. A hazai fizetőeszköz külön támogatást is kapott az államadósság csökkentésének hírére.
Brüsszel meg akarja menteni Magyar Pétert a lopási botrányában