Eddig 105 milliárd forintot kitevő tehercsökkentés valósult meg azon program keretében, amellyel összesen 500 milliárddal mérsékelné a kormány a vállalkozások bürokratikus terheit az idén – közölte a kabinet tegnapi ülése után a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Kovács Zoltán kiemelte: Magyarországon egy átlagos vállalkozót háromszor akkora bürokratikus teher sújt, mint EU-s versenytársát. Az 500 milliárdos tehercsökkentő program célja a magyar vállalkozások versenyképességének javítása. A már megvalósult 105 milliárd forintos csökkenés részben jogszabályi formában történt meg, részben pedig ténylegesen is – tette hozzá, példaként említve a könyvvizsgálati értékhatár emelését, az adózás rendjéről szóló különböző jogszabályok egyszerűsítését és a vendéglátói standoltatás megszüntetését, illetve egyszerűsítését. – Jó ütemben halad az eszközkezelő felállítása is – idézte a távirati iroda Kovács Zoltánt. Az államtitkár beszámolt arról: július 30-ával hatályba lép a devizaalapú lakáshitelek árfolyamrögzítését előíró szabályozás.

Kiábrándultak, megalázva érzik magukat a Tisza listázott aktivistái