Legalább hat gyerek, illetve két felnőtt tartózkodott a Serényi téri lakás udvarán a lövések eldördülése pillanatában, ám személyi sérülés nem történt – fogalmazott Csizi József. A családfő először petárdadurranásra gondolt, de amint beszámolt róla: kétely merült fel benne, miután meglátta OSB-lapból készült kapuján a két lyukat. Azonnal értesítette a rendőröket, akik – bár szerda este megkezdték a helyszínelést – éjszakára felfüggesztették a vizsgálatot. Csizi édesanyja úgy véli, nem véletlenül vitték el a kapu egyik szárnyát, ugyanis az nyilván bizonyíték.
Csizi Róbert, a háztulajdonos öccse kijelentette: ő ugyan máshol lakik, de – mint az gyakran előfordul – egyik gyereke a bátyja fiaival játszott a támadás helyszínén az említett időben. Ő pedig éppen a Serényi téren tartózkodott, amikor két dörrenést hallott. Feleségével együtt szaladt a helyszínre, és először azt nézte, vajon megsérült-e valaki. Testvéréhez hasonlóan ő is rasszista támadásra gondol, mert állítja: sem bátyjának, sem pedig neki nincs haragosa a városban vagy Putnokon kívül. Hozzátette, egyiküknek sem volt még dolga az igazságszolgáltatással, ráadásul fényűző életet sem élnek. Hozzátette, kevés pénzből próbálnak boldogulni, így az uzsorázás gyanúja kizárható.
A család tagjai kijelentették: a rendőrök azt kérték tőlük, hogy vizsgálják meg a környéket, hátha találnak töltényhüvelyeket. Nem találtak, mint ahogy a durranás irányát sem tudták pontosan behatárolni. Felhívták a figyelmet, házuk előtt tér, mögötte utca van, a visszhang pedig megtévesztő lehet. Az egyik rokon fényképet készített a kapuról, amelyen már a rendőrök krétás bejelölései láthatóak a két lyukról. A fotót az egyik családtag bocsátotta lapunk rendelkezésére.
Tamás Barnabás, Putnok fideszes polgármestere, a térség országgyűlési képviselője Tusnádfürdőn tartózkodik, viszont telefonos nyilatkozata alapján kijelenthető, városában egyáltalán „nincs gond a romákkal”. Nem érti a történteket, ugyanakkor részletes tájékoztatást kapott az eseményekről. Varga László alezredes, ózdi rendőrkapitány csütörtökön délben rövid sajtótájékoztatót tartott a helyszínen, de annyit sem árult el, lőttek-e vagy petárda durrant. A Borsod megyei főkapitányság kiadott egy közleményt, ami arról szól, hogy folyik a nyomozás.
A Magyar Nemzet információja szerint húsvétkor volt egy öszszecsapás romák és nem romák között az egyik utcában, azonban személyi sérülés nem történt, megbékéltek a felek. Az állítást a helyiek megerősítették, hozzátéve: ennek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Azt is állították, az afférnak semmi köze nem volt a fajgyűlölethez.
Gázolás történt a Blaha Lujza téren, nem jár a 4-6-os villamos - fotó