Montenegró az olimpiára még újdonsült Európa-bajnokként érkezett, ám az idei vizes vb-re már a tavalyi Eb és az idei Világliga ötödikjeként, ráadásul tartalékos kerettel toppant be. Ez azonban sokáig nem érződött a délszlávokon, mert kihasználva az őket előnyökkel elhalmozó játékvezetést, valamint a mieink tompaságát, 4-2-re, majd az 5-5-ös félidőt követően, a harmadik negyed végén 9-7-re vezettek. Csapatunk aztán 4-1-es hajrával fordított, köszönhetően főleg a négygólos Biros Péternek, valamint az első kapussá előlépett, és ezt több ziccer hárításával megháláló (bár a mezőnyből szokásos góljait „benyelő”) Nagy Viktornak. Ettől persze még a 10 kapott gól nagyon sok; csak a 11 adott teszi elviselhetővé, ám tegyük hozzá, hogy a kiállítások 12:7 arányban a vetélytársnak kedveztek.
Kemény Dénes szövetségi kapitány nem véletlenül tett említést a vb hivatalos honlapjának nyilatkozva a furcsa stílusú játékvezetésről, ugyanakkor elismerte: „Nem játszottunk úgy, ahogy tudunk, a negyedik negyedben viszont szerencsére jól pólóztunk, de javulnunk kell.” Szerdára még nem feltétlenül, hisz ekkor a kazahok jönnek szembe, akik tegnap 18-5-re megadták magukat a spanyoloknak, ám pénteken, ez utóbbiakkal szemben már a csoportelsőség lesz a tét. Ami egyrészt azonnali negyeddöntős tagságot jelent, másrészt valószínűsíti, hogy ott végre sikerül elkerülni a szerbeket, hacsak nem szórakozzák el megint valamelyik meccsüket a saját kvartettjükben. Talán nem, de még a fülemben csengenek Dejan Udovicsics szövetségi kapitánynak a pekingi olimpián elhangzott szavai: „Mi a magyarokkal szeretünk a legjobban játszani, mert mindig megverjük őket.” Tegnap azért persze Kínát is legyalulták 17-5-re, míg a B csoport rangadóján Ausztrália a mi fiainkhoz hasonlóan 4-1-es utolsó negyedet produkálva 9-8-ra kerekedett felül a Kovács István dirigálta Románián.
A házigazdák pólóban szenvedték el egyetlen kudarcukat, mert egyébként monoton nyernek. Tegnap előbb a műugrók férfi 1 méteres számában, utóbb női szinkrontoronyugrásban diadalmaskodtak, itt a Kormos Villő, Reisinger Zsófia páros a selejtező 13. helyével éppen lemaradt a fináléról.
Ez persze papírforma – mi egyelőre onnantól kezdhetünk reménykedni, ha a medencébe bedobják a labdát.
Tegnapi eredmények. Műugrás. Férfiak, 1 m: 1 Li Si-hszin (Kína) 463,90 pont. Női szinkrontoronyugrás: 1. Vang Hao (Wang Hao), Csen Zso-lin (Chen Ruolin) (Kína) 362,58 pont, … 13. Kormos Villő, Reisinger Zsófia. Műúszás, páros rövidprogram: 1. Natalja Iscsenko, Szvetlana Romasina (Oroszország) 98,200 pont.
Mai program. Hosszútávúszás: női 10 km (Risztov Éva) 3.00. Mű- és toronyugrás: női 1 m döntő 8.00, férfi 3 m-es szinkronműugrás 4.00, döntő 11.05. Műúszás: csapat szabadkombinációs kűr, selejtező 3.00; páros szabadprogram, selejtező (Czékus Eszter, Kiss Szofi) 8.00; csapat rövidprogram, döntő 13.00. Női vízilabda: csoportmérkőzések, 2. forduló: A csoport: Magyarország–Egyesült Államok 12.20.
A hétvégére beszakad a hőmérséklet