Évek óta ott vannak a hazai élmezőny mögött, de az igazi áttörés elmaradt. Fábiánné Rozsnyói Katalin adta meg a hiányzó pluszt?
– Igen, neki sokat köszönhetünk. Véletlenül sem azzal a szándékkal, hogy bárkit is megsértsek, de az elmúlt években hiányzott egy olyan edző a csapat éléről, aki kihozta volna belőlünk a maximumot. Pontosabban, remélem, még nem a maximumot, csupán az eddigi legtöbbet.
– Ha gonosz akarnék lenni, azt is mondhatnám, 2009-ben, amikor Világkupa-győztesként Storcz Botond önöket jelölte szövetségi négyesként a válogatóra, ám csak harmadikok lettek, leírták önöket.
– Abban az évben Tóth, Dobos, Szalai, Pauman összeállításban eveztünk, Dobos és Szalai az idény végén a korábbi edzőnkkel, Kiss Istvánnal együtt átment a Honvédba. Egyébként 2008-ban Tóth Dáviddal Kammerert és Kucserát helyettesítendő indulhattunk az Eb-n, ahol ezer méteren kettesben nyolcadikak lettünk. De egyetértek önnel, már leírtak minket, s ha az eredményeinket nézem, nem is alaptalanul. Ám hittünk benne, hogy többre vagyunk képesek, amit Kati néni segítségével idén meg is mutattunk. Kiss Istvánnal nem volt meg közöttünk a kölcsönös bizalom, 2010-ben és 2011-ben Almási Nándor vezette a csoportunkat, akire ma is apai barátunkként tekintünk, de a sikerekhez több szigor kellett volna. „Almát” tavaly menesztették az MTK-tól, mi pedig ott maradtunk edző nélkül. Ekkor megkerestük Kati nénit, aki elvállalta a felkészítésünket. Talán azért is, hogy megmutassa, férfiakkal, ráadásul leírt kajakosokkal is képes eredményt elérni.
– Mit csinál másként, mint a kollégái?
– Először is, nála tényleg nincs demokrácia. Ami előír, abból nem enged. Nincs nyafogás, nem lehet egyetlen résztávot sem kihagyni. Aki ezt teszi, azt elzavarja az edzésről. Szerencsére csak kivételes esetben kellett ehhez az eszközhöz folyamodnia. Megértette velünk, nem ő van értünk, nekünk kell úgy dolgoznunk, hogy az ő szakmai tudása bennünk, mint nyersanyagokban életre keljen. Noha az edzéseken nincs pardon, azért nem drámai a helyzet. Kati néni más tekintetben is a partnerünk. Lényegében ingyen foglalkozik velünk, sőt, a saját pénzén tankol a motorcsónakba, neki köszönhetjük, hogy május óta Szolnokon edzőtáborozhatunk, s ha megszorulunk, akkor megvendégel minket.
– Már elnézést, a kényszer vagy a szeretet jegyében?
– Nem panaszkodni akarok, de a tavalyról elmaradt fizetésünket három hete kaptuk meg, az idei járandóságból még egy fillért sem láttunk. Pedig nem hatalmas összegekről, havi durván százezer forintokról van szó. A sportolás mellett tanulok, néhány vizsga választ el az abszolutóriumtól a jogi karon, de dolgoznom is kell. S ezzel nem vagyok egyedül. Ha adódik valami alkalmi munka, azt elvállaljuk. Az éjszakai műszak sem akadály. Nemrég az egyik éjszaka filmforgatáson pakoltunk, hajnali négyre értünk vissza Szolnokra, s aznap úgy edzettünk. Most, az ob után kaptunk két nap szabadságot, amit én azzal kezdtem, hogy a pincénkben összeszedtem a vashulladékot, s elvittem a méhbe.
– Meddig lehet így sportolni magas szinten?
– Talán a társaim nevében is mondhatom, az olimpiáig. Ha kijutunk Londonba, megtérül a befektetett munka, s van esély a folytatásra, ha nem, akkor nincs értelme tovább erőlködni. El kell tartani a családomat. Befejezem a tanulmányaimat, s megkezdem a civil életet. De persze jobban szeretnék még négy év múlva is kajakozni.
origo.hu
Miközben keresztényeket ölnek, az unió Koránt kutat – ez lenne a prioritás?
