A rendvédelmi dolgozók kilencven százalékának van valamilyen – általában svájci frank alapú – hitele, háromnegyed részük pedig három hónappal elmaradt a törlesztéssel – ismertette Bárdos Judit egy március 18. és április 14. között, 1589 ember megkérdezésével készített reprezentatív felmérés eredményét. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete főtitkára elmondta, a dolgozók mintegy fele nettó 150 és 250 ezer forint között keres, míg a 100 ezer és 150 ezer forint közötti nettó fizetésűek aránya 15 százalék. A felmérés szerint a válaszadók 87 százalékának semmilyen megtakarítása nincs.
Bárdos szerint a terület dolgozói napi megélhetési gondokkal küzdenek, ezért szerzett jogaik elvesztése hosszú távon a rendvédelmi pálya kiüresedésével járhat. Így előfordulhat, hogy a fiatalok itthon leszerelnek, és inkább Ausztriában vállalnak munkát, ahol az előrejelzések szerint két év múlva többezres hiány lesz a rendvédelmi területen. A kutatás eredményeit a szakszervezet ezért fel kívánja használni a kormánynyal folytatott, az új rendvédelmi életpályamodellről szóló tárgyalásokon. A felmérés munkakörülményekre vonatkozó részét az érdekképviselet ősszel ismerteti.
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza