Felvilágosító kampányt indít az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a Budapesti Gyógyfürdők Zrt. a fürdőzés közben balesetet szenvedők érdekében. A programban a mentőszolgálat szakemberei a főváros nagyobb strandjain, valamint vidéki fürdőhelyeken roadshow-szerűen mutatják be a vízi balesetek áldozatainak újraélesztéséhez alkalmazandó fogásokat, módszereket, amelyeket a fürdőző felnőttek, gyerekek egyaránt ki is próbálhatnak, gyakorolhatnak.
Tegnap a Dagály strand hullámmedencéjénél tartott kampánynyitó rendezvényen bemutatták, hogyan kell szakszerűen kimenteni egy fuldoklót, megkezdeni az újraélesztést, és a mentőszolgálat miként látja el a balesetet szenvedőket. Gorove László, az OMSZ főigazgató-helyettese felhívta a figyelmet a biztonságos fürdőzésre, azt hangsúlyozva, hogy kizárólag a strandokon vannak segélynyújtó helyek, ezért ahol tilos, ott az emberek ne fürdőzzenek. Győrfi Pál, a mentők szóvivője utalt arra, hogy az elmúlt napokban több ember meghalt a folyókban, tavakban: egy 21 éves férfi a Miskolc környéki Csorba-tóba, egy 40 éves kesznyéteni férfi a Sajóba, egy 40 éves férfi a nudista strandon a délegyházi tóba, egy 16 éves fiú pedig a Tiszába fulladt. A héten történt halálos balesetek közül a legdrámaibbnak a Hegyeshalom közelében történt esetet nevezte; ott egy hétéves ikerpár fulladt bele a Stettini-tóba. A kampány ötletgazdája, Pintácsi Viktória énekes egy másfél éves kisfiú kerti gyermekmedencés balesetét említette, akkor a család egyik tagja élesztette újra a kisgyermeket.
A statisztikai adatok szerint évente mintegy 300 ember, köztük csaknem 60 gyerek fullad vízbe Magyarországon, többségük május és szeptember közepe között. Az esetek fő oka a tiltott helyen való fürdőzés, a szabályok megszegése és az időjárási viszonyok figyelmen kívül hagyása.
Kiadták a riasztást, jégeső és szélvihar jön