Mivel a holland békefenntartók korábban már látták, hogy a két nappal előtte, 1995. július 11-én Srebrenicába bevonuló boszniai szerb hadsereg bántalmazta a mozlim férfiakat és fiatal fiúkat, nem lett volna szabad átadniuk a bosnyákokat a Ratko Mladics vezette erőknek – közölte másodfokú döntésében egy hágai fellebbviteli bíróság. Indoklásuk szerint ezért a felelősség a holland államot terheli, még akkor is, ha Hága folyton arra hivatkozik, hogy katonái ENSZ-felhatalmazással táboroztak a mozlim enklávéhoz közeli Potocariban. A bíróság ugyanis úgy vélte, a katonai parancsnokságot ennek ellenére Hollandia látta el, így a kiadás következményeit is nekik kell vállalniuk. Az indoklásban ugyanakkor megjegyezték, ítéletük csak a jelen esetben érintett személyre vonatkozik. Másodfokon kártérítést is megítéltek a srebrenicai áldozatok hozzátartozóinak.
A pert a Srebrenicai Anyák nevű civil szervezet indította a holland állam ellen, és első fokon 2008-ban még elutasították a keresetüket. A vádak szerint a holland katonák úgy tették ki táborukból az ott villanyszerelőként dolgozó Rizo Mustaficot, illetve a tolmácsként tevékenykedő Hasan Nuhanovic öcscsét és édesapját, hogy sejtették, a szerbek kivégzik őket. Mustafic testére eddig még nem találtak rá, Nuhanovic apját 2007-ben, testvérét tavaly azonosította a tömegsírokból előkerült testek közül. A holland Thomas Karremans ezredesnek tolmácskodó Nuhanovic és Mustafic hozzátartozói egy másik, egy éve indított perükben népirtás és háborús bűnök miatt kezdeményezték a parancsnok, valamint helyettese, Rob Franken hadnagy és a tábor humánerőforrásért felelős vezetője, Berend Oosterveen büntetőjogi felelősségre vonását. Hollandia az 1995-ös eset óta arra hivatkozik, hogy a srebrenicai mészárlásért az ENSZ felel. Egy MTI által is idézett elmarasztaló független jelentés nyomán egy holland kormány egyszer már lemondott 2002-ben. Ezzel együtt az akkori kormányfő, Wim Kok is úgy ítélte meg, hogy a mulasztásokért a fő felelősség nem Hollandiát terheli, és nem kért bocsánatot.
Hollandia egyébként kitartóan, a legkülönbözőbb kifogásokkal akadályozza a Nyugat-Balkán Európai Unió felé igyekvő országait.
Magyar Péter volt barátnője szerint kisfia jövőjével is fenyegette őt Magyar Péter