A világ legjobbja szeretnék lenni! – mondta első edzése előtt a mindössze négyéves Novak Djokovics a kezdő lépéseit egyengető mesterének, Jelena Gencsicsnek, amikor az megkérdezte tőle, mit akar elérni. Eltelt szűk két évtized, s az óhaj valóra vált, hétfőtől a szerb teniszező vezeti majd a férfi-világranglistát. Ehhez sok minden kellett, összesen huszonöt ATP-tornagyőzelem, két Australian Open-diadal (2008, 2011) vagy a múlt év végén kezdett s egészen az idei Roland Garros elődöntőjéig tartó fantasztikus veretlenségi sorozat.
Djokovics a hosszú út legutóbbi stációjaként tegnap elődöntőt vívott Wimbledonban Jo-Wilfried Tsongával. Korábban kétszer, négy éve és tavaly jutott el e magasságig a füves pályás Grand Slam-tornán, de feljebb még soha. A színes bőrű francia fiúval szemben negatív mérleggel (2-5) érkezett a centerpályára, s azonnal elveszítette az adogatójátékát, ám 4:5-nél visszabrékelt, s a rövidítésben jobban koncentrált. A második játszmát szűk félóra alatt simán hozta, a harmadikban kölcsönös brékek után újra jött a rövidítés, ahol Tsonga fantasztikus megoldásokkal szépíteni tudott. Eleve jellemző volt a meccsre, hogy a francia mutatta a látványosabb, riválisa a biztosabb megoldásokat. Djokovics a negyedik szettben semmit nem bízott a véletlenre, fogadóként gyorsan játékot nyert, majd ezt őrizgetve 5:3-nál kiszerválta Tsongát.
Utána boldogan hemperedett a gyepre, hiszen pályafutása során először – s egyben az első szerbként – jutott a wimbledoni férfi egyes fináléjába, ráadásként pedig hétfőtől megelőzi Rafael Nadalt a világranglista élén. A spanyol ugyanis címvédőként nem tud javítani, ő viszont ezt már megtette, ami értékes pontokban jelentkezett. Nadal egyébként tegnap este a hazai remények hordozója, Andy Murray ellen szoros és színvonalas csatában elveszítette az első játszmát (a brit 3. wimbledoni csatájuk során nyert először szettet), viszont utána könnyedén egyenlített. Kiderült, nem véletlenül volt mérlegük 11-4 a spanyol javára, Murray szétesett, s maradt az örök reménység a hazai diadalra, amely legutóbb 1936-ban következett be. Nadal pedig 2008 és 2010 után újra a csúcsra érhet itt.
Ma lesz a női döntő az ötödik kiemelt Marija Sarapova és a nyolcadiknak rangsorolt Petra Kvitova között. A felek eddig egyszer, tavaly Miamiban találkoztak, akkor az orosz szőkeség nyert.
Férfi elődöntő: Nadal (spanyol, 1.)–Murray (brit, 4.) 5:7, 6:2, 6:2, 6:4; Djokovics (szerb, 2.)–Tsonga (francia, 12.) 7:6 (7-4), 6:2, 6:7
(9-11), 6:3.
Vitézy Dávid lehet Karácsony helyettese