Dél-Koreában négy éven belül megszűnnek az iskolai tankönyvek, ugyanis a tanulók addigra csak elektronikusan kapják meg a tananyagot – közölte a minap az ázsiai ország oktatási minisztériuma. A bejelentés értelmében a diákok 2015-től csak – a laptopokhoz hasonló – hordozható, érintőképernyős táblagépeket (tablet) használnának az iskolában. A tananyagot, házi feladatokat ezen kapnák meg, ott tárolnák és vezeték nélküli internetes kapcsolattal kommunikálnának egymással, az iskolával, illetve a tanárokkal. A dél-koreai szaktárca indokolása szerint ráadásul ezzel ki tudnák használni a tabletekben rejlő informatikai lehetőségeket, a diákok a tananyag mellé videókat, multimédiás segédeszközöket tölthetnének le. Emellett a táblagépek segítségével a lábadozó tanulók videokonferencián követhetnék óráikat, hogy ne maradjanak le a tananyaggal.
A tervek szerint a dél-koreai kormányzat a cserére 2,4 milliárd dollárt költ, amelynek részében digitalizálják valamennyi papíralapú tankönyvet. Azt egyelőre még nem tudni, milyen tabletet szabványosítanának, de valószínűleg előnyben részesítenék a hazai gyártókat, a szegény gyerekek pedig ingyen eszközhöz jutnának.
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza