Zárva tartottak tegnap az amerikai értékpapírpiacok a függetlenség napja miatt. A tengerentúli nemzeti ünneppel is magyarázható, hogy a magyar parketten az átlagosnál alacsonyabb volt az érdeklődés. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,82 pontos, 0,87 százalékos csökkenéssel 22632,55 ponton zárt. A részvénypiac forgalma mindössze 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével estek a pénteki záráshoz képest. A kirívóan alacsony forgalom és a Goldman Sachs célárcsökkentésének ellenére a Richter 2,3 százalékkal erősödött, s ezzel megmentette a napot – mondta a Magyar Távirati Iroda kérdésére Varjú Péter. Az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője a folyamatot azzal magyarázta, hogy a Richter átlépte a 36500 forintos technikai szintet, ami valószínűsítheti a további emelkedést. Az Egis közel 3 százalékos esése a társaság péntek délután kiadott elemzésével függ össze, amely szerint veszélyezteti az Egis kutatás-fejlesztési tevékenységét, és összességében kockáztatja a magyarországi innováció jövőjét a pénteken kihirdetett gyógyszertörvény.
Az OTP egy százalékot meghaladó csökkenését mind Varjú Péter, mind Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese annak tulajdonította, hogy az európai bankszektor számára további finanszírozási terheket jelent a görög válság, s noha az OTP direkt módon nem tartozik ebbe a körbe, mint az európai bankszektor egyik szereplője odasorolódik.
Kérelmezte kötvényeinek tőzsdei bevezetését a telekommunikációval foglalkozó Business Telekom Kft. (BTel) – közölte a BÉT a honlapján tegnap. A kecskeméti székhelyű, magánszemélyek tulajdonában lévő BTel június 20-án jelentette be, hogy évi fix 12,5 százalékos kamatozású, hároméves futamidejű kötvényt bocsát ki.
A régióban kedvező befektetői hangulat miatt tovább erősödött a forint tegnap kora délután, a 263,50 forintos eurójegyzés közel kéthavi csúcsot jelent.
Magyar Péter elismerte korábbi hazugságát - videó