Rendkívüli tervet dolgoz ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a nukleáris biztonság javításáért – döntöttek tegnap a tagállamok képviselői Bécsben. Amano Jukija főigazgató szerint erősíteni kell a NAÜ szerepét, ezért szigorúbb nemzetközi normákat és kötelező, rendszeres ellenőrzéseket javasolt. Az ügynökség jelenleg csak biztonsági ajánlásokat tesz, előírásai nem kötelezőek a 151 tagországra, szemléit pedig meghívásra végzi – közölte az MTI. A március 11-i szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőműben végzett vizsgálat után a NAÜ tényfeltáró küldöttsége megállapította, hogy a japán hatóságok alábecsülték a veszélyt, amelyet egy lehetséges cunami jelenthet, de mindent megtettek a károk elhárításáért.
A Fukusima II. tetején landolt tegnap egy megrongálódott T-Hawk dron; a pilóta nélküli repülő szerkezet korábban az atomerőmű fölött mérte a radioaktivitás szintjét – közölte a Le Telegramme című lap. A Honeywell amerikai társaság 7,7 kilogrammos robotja a jelek szerint nem okozott kárt a reaktorban – közölte a nukleáris létesítményt üzemeltető cég, a Tepco szóvivője. Ismert, a földrengésben és szökőárban 23 ezer ember vesztette életét. A megrongálódott atomerőmű körzetében jelentősen megnőtt a radioaktivitás, emiatt 80 ezer embert telepítettek ki, és folyamatosan ellenőrzik a sugárzás mértékét.
Egy orvoscsoport csütörtökön bejelentette, hogy Fukusima prefektúra lakóinak szervezetében két hónap alatt a három millisievertet meghaladó radioaktivitás gyűlt össze. A kabinet 1,3 milliárd dolláros alapot hoz létre, a pénzt a veszélyeztetett térségben élők egészségi állapotának figyelemmel kísérésére költik.
Magyar Péter nagyot bukott az árvízi hisztériájával