Értelmetlen élet?

Hozta a formáját a Népszabadság. Oldalas beszámolót közöl a családirtóról és a bajai családját megmérgező asszonyról. Aztán üzennek a kormánynak: „Nem elég papolni az összetartozásról és a család fontosságáról”, de azt is sikerült egy alcímbe begyömöszölni, hogy a gyógyszerrel mérgező asszony „Aggódott a rokkantnyugdíja miatt”. Hát persze, patásék ott fenn csak szájalnak a családról, meg elveszik a rokkantnyugdíjasoktól a pénzt. Óbudán egy kilakoltatásra váró nő vagdosta meg és gyújtotta fel magát. A Népszabadság kifelejtette a hírből, hogy a nő köztartozását évek óta nem fizette, így kétmillió forintos adóssága miatt jött a végrehajtó. A történtek egyébként rettenetesek. Egy 27 éves férfi Valkón megkéselte az édesanyját, a nagymamáját, a barátnőjét, majd elvágta saját torkát is. A bajai asszony begyógyszerezte három gyermekét, és magát is megmérgezte. A tízéves kislány meghalt, a két kisfiú életét megmentették, az asszony is túlélte, de nincs kihallgatható állapotban.
Most aztán hajrá, ahány médium, ahány újság, annyiféle magyarázat, infómorzsa, jólértesültség, találgatás. Annyi a magyarázat, hogy nehéz kiszálazni belőlük, vajon mi is történt valójában. Öngyilkossági hullám, kiterjesztett öngyilkosság, féltékenység? Lehet válogatni, és mindenki szakértőként mondja a biztosat. Lényegében nem tudjuk, mi indít valakit arra, hogy végezzen magával, az meg, hogy a legközelebbi hozzátartozóit is kivégezze, szinte felfoghatatlan szörnyűség. Hogy lehet ilyen? Kezében a kést forgatva jön a gyilkos, és senki nem rohan el sikoltozva előle, senki nem csavarja ki a kezéből? Hogy van ez? Azért késelt meg három embert, mert a barátnője Írországba akart költözni? Vagy a gyógyszerrel mérgező asszony, akinek állítólag veszélybe került nevelőszülői jövedelme, mert a vér szerinti gyermekeket visszakérték az édesszüleik? A szomszédok szerint félt, hogy elveszik a rokkantnyugdíját. És ezért meg kell ölni a gyermekeket? Haljanak meg mindnyájan? Megannyi talány. A két zavaros történetből egy biztos, hogy mind a két tettes pszichiátriai kezelés alatt állt. A valkói fiatalember állítólag négy-ötféle gyógyszert szedett, keményen ivott, és kábítószerezett.
Most mindenki okos: széthulló családok, a közösségek felbomlása, az egzisztenciális bizonytalanság. Az valahogy elsikkad, hogy a magyarok a rendszerváltás óta egyre mélyebbre sodródnak a depresszióba, pánikbetegségbe, és kár tagadni, körülbelül egymillió iszákosunk is van. A pszichiátriai betegségek gyógyítására nincs felkészülve az orvosi ellátórendszer. Mégis, mit kellene tenni egy értékvesztett, labilis idegrendszerű, agresszivitásba menekülő emberrel? Kaphat gyógyszereket, amelyek minden főhatásuk mellett romboló mellékhatásokkal is rendelkeznek. Antidepresszánsokra inni vagy rendszertelenül szedegetni őket kész katasztrófa. Egyéni kezelésekre sem idő, sem feltételrendszer nincs. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet helyét benövi a fű, de máig nem sikerült egy hatékony pszichiátriai központot létrehozni. A „lelki” betegségeket a közvélemény nem veszi komolyan, amíg nem történik tragédia, mint most is. Akkor elhangzik néhány fogadkozás, hogy törődni fogunk egymással, figyelünk a jelzésekre. Álságos ígéretek ezek, nemhogy egymásra nem figyelünk, de sokszor még a szeretteinkre sem. A magyar társadalom tekintélyes része atomjaira hullva vergődik, és igenis a kormány jól érzékeli, hogy a családot mint közösséget minden gúny, pimaszkodás és liberális ócsárlás mellett támogatni és segíteni kell, mert ebből a lelki és erkölcsi nihilből csak a családi összetartás húzhatja ki az országot.
Hatvan év kiskorúsítása, alattvalói létben tartása, szocialista embereszménye karambolozik a legridegebb kapitalista önzés valóságával. A politikusoknak hatalmas a felelősségük abban, hogy egymás legázolása helyett ránk figyeljenek. Mállik, kopik a társadalom kötőszövete, a reménytelenség és a bizonytalanság felemészti az emberek tartalékait, és ez van olyan drámai, mint egy akármekkora államadósság.