Ókori görög színházak theatronját idéző, 1026 nézőt befogadó, félkör alakú lelátó, amelyet két oldalt a Réthy család egykori ecetgyárát megjelenítő, felújított bástyák zárnak le. Az egyikben színészek öltöznek, a másikban a vendégek olthatják éhüket és szomjukat, teraszán gyönyörködhetnek a tájban. A több mint 9000 négyzetméteren felépült vízi színház stilizált várkastély, hasonló az ausztriai Mörbischben található.
Közvetlenül a tágas színpad mögött a Holt-Körös folyik, a színpadra akár hajóval, csónakkal is érkezhetnek a színészek. A túlparton az Erzsébet-liget védett fái, mocsári ciprusok. A két partot új fahíd köti össze nem messze a színpad bal oldalától. A látvány a naplementében egy fotón szinte giccsesnek hatna, szemmel látva azonban megkapó, tisztán igaz. Színpad, nézőtér, vendéglátótorony, egy másik az öltözőknek. Az ötödik elem a víz – foglalja össze a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója, Fekete Péter.
Az akusztika kiváló, hallhatjuk, amint Lapis Erika és Gulyás Attila a próba alatt beénekli a teret. – Harmónia – szól a dal Pozsgai Zsolt és Gulyás Levente új daljátékából. A Tessedik a helyi Cervinus Színház ősbemutatója lesz július 22-én, főhőse Szarvast a pedagógiatörténet lapjaira beíró Tessedik Sámuel evangélikus lelkész.
A megnyitó gála előtt a polgármester, Babák Mihály a 17,5 ezres kisváros tehetséges szülötteit is megemlítve tekintett vissza a múltba: 1896-ban nyílt itt 800 főt befogadó polgári színház az Árpád-házban, amelyet a második világháború után lebontottak. Békés megye önkormányzatának elnöke, Farkas Mihály jogos büszkeséggel említette: a békéscsabai Porondszínház és az Ibsen-ház avatása után az elmúlt három év alatt a történelmi Magyarország közepén található szarvasi vízi színház immár a harmadik új színházi játszóhely a megyében.
A Vajda Péter Művelődési Központ igazgatója, Csasztvan András azt a civil kezdeményezést méltatta, amely az ezredforduló idején a város segítségével újra életre hívta a színházi kultúrát Szarvason. Ám a 700 fős mobil lelátóval működtetett, hat évadot megélő teátrumot az érdeklődés hamar kinőtte. Három évvel ezelőtt épp időben írt ki pályázatot a Dél-alföldi Regionális Marketingigazgatóság. A színházi projekt így mintegy 226,7 millió forintból megvalósulhatott, a színpad melletti fahíd további 140 millió forintból épült meg. A színház terveit Szuhaj György skiccei alapján Janurik György és csapata készítette el, a Bődi János által vezetett kivitelező cég, az Integrál Zrt. fúrt mikrocölöp-alapokra építkezett.
A Szarvasi Vízi Színház működtetője a Békés Megyei Jókai Színház lesz, amely a nyári évad egy-egy előadását villantotta fel az esti gálában. Bemutatják a Békéscsabán telt házakkal futó Csárdáskirálynőt, a Lúdas Matyi mesejátékot, lesz koncert, tánc, kamaramusical Balogh Annával és Szomor Györggyel.
Bohár Dániel: Idegállapotban darálja a zagyvaságot Magyar Péter