Több, ellene felhozott vádpontban felmentette tegnap a Fővárosi Ítélőtábla Tasnádi Pétert, a másodfokon eljáró bíróság ugyanakkor hét év fegyházbüntetéssel sújtotta a vállalkozót. A másodfokú döntés szinte teljes egészében felülbírálta a két éve hozott elsőfokú ítéletet, és kimondta, hogy Tasnádi, illetve három társa bűnszervezetben követték el tetteiket, így a verdikt kizárta őket a feltételes szabadulás lehetőségéből is. Mivel a tegnapi ítélet számos vádlott esetében eltérő minősítéssel illette az általuk elkövetett bűncselekményeket, a szabadságvesztésük időtartamát is súlyosbította, hét terhelt további fellebbezéssel élhetett, amit ki is használtak, így a maffiaperben várhatóan a Legfelsőbb Bíróság dönt majd.
Tasnádi Pétert más bűncselekmények mellett emberölés előkészületében és felbujtóként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében találta bűnösnek a táblabíróság, a testület 5,3 millió forintos vagyonelkobzással is sújtotta az elsőrendű vádlottat, akit hat évre eltiltott a közügyektől is. A döntés kimondta, hogy Tasnádi, A. Gábor, K. István és B. Pál Péter bűnszervezetben követték el cselekményeiket, ezért utóbbi vádlott első fokon kiszabott kétéves, felfüggesztett börtönbüntetését letöltendőre változtatta, a többiekét is súlyosbította, és mindannyiuknak fegyházba kell vonulniuk.
Rendhagyó módon a Fővárosi Ítélőtábla foglalt állást abban a Tasnádi elleni vádpontban is, amelyben nem hozott határozatot korábban a Fővárosi Bíróság, és ennek indokát sem adta. A jogszabályok szerint a másodfokú bíróság a korábbi aktákat tanulmányozza döntése előtt, s olyan ügyekben nem hoz ítéletet, amelyben az elsőfokú testület nem járt el. Az ominózus eset egy gyulai szépségversenyen történt, ahol Tasnádi emberei megfenyegették a szervezőt, Fásy Ádámot, hogy a döntőt Tasnádi ismerőse nyerje meg. A Fővárosi Bíróság korábban garázdaságnak minősítette a történteket, azonban a vádat nem változtathatta volna meg. A táblabíróság tegnap a váddal egyezően mondta ki ítéletét az ügyben, s aljas indokból elkövetett személyes szabadság megsértése miatt marasztalta el a vádlottat.
Az ítélőtábla tegnap több terheltet – másokkal együtt így Tasnádi fiát, és az egykori rendőrnyomozót, L. Ferencet – felmentett az ellenük felhozott vádak alól, utóbbi számlájára írta korábban az ügyészség, hogy egy megállapodás szerint neki kellett volna megölnie az elsőrendű vádlott volt feleségét, mert az elhagyta Tasnádit, míg a férfi börtönben volt. A táblabíróság a vállalkozó elleni vádpontokból azokban hozott felmentő rendelkezést, illetve szüntette meg a büntetőeljárást, amelyekben a terheltnek sikkasztás, csalás, okirat-hamisítás miatt kellett volna felelnie. Ezekben az ítélőtábla elfogadta Tasnádi érvelését, és rámutatott az ügyekben korábban nyilatkozó szakértők hibáira. Magócsi István, a büntetőtanács elnöke kiemelte, hogy a Fővárosi Bíróság által elfogadott bizonyítékok közül számosat ki kellett rekeszteni a másodfokú eljárásban. Ilyen sorsra jutott azoknak az igazságügyi elmeorvosi szakértői jelentéseknek a zöme is, amelyek a hosszú per alatt születtek, egy részük a vállalkozó mentális betegségeit igazolta, mások pedig igyekeztek cáfolni azokat. A táblabíróság szerint az elsőfokú testület ezek közül nem vehette volna figyelembe azokat, amelyeket nem a jogszabályok szerint rögzítettek.
Tasnádi Pétert 2009 májusában hat év börtönre, ugyanennyi idejű közügyektől eltiltásra és hatmillió forint vagyonelkobzásra ítélte a Fővárosi Bíróság, amely tizenhárom vádpontban találta bűnösnek a férfit. A többi terheltből akkor négyen kaptak letöltendő börtönt, a többiek felfüggesztett büntetést kaptak vagy próbaidőre bocsátották őket. A Fellebbviteli Főügyészség képviselője tegnap egy vádlott büntetését vette tudomásul, a többiek esetében súlyosbításra tett javaslatot. Tasnádi Péter felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
Óriási lehűléssel, szélviharokkal és jégesővel kezdődik a valódi ősz a hétvégén