Fegyházbüntetés a molesztálónak

Hírösszefoglaló
2011. 07. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bűnösnek találta, és nyolc év fegyházbüntetéssel sújtotta tegnap a Kecskeméti Városi Bíróság azt a férfit, aki korábban rendszeresen molesztálta kiskorú lányait, többi gyermekét, és volt feleségét gyakran bántalmazta. Az 54 éves Fórizs Károlyt nevelése alatt álló kiskorúval szemben, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak, kiskorú veszélyeztetése, valamint könnyű testi sértés miatt ítélték el, a határozat nem jogerős – közölte a távirati iroda.
A többszörösen büntetett előéletű, erőszakos természetű vádlott együtt nevelte volt feleségével nyolc gyermekét és az asszony egy mások kapcsolatából származó leányát is. A férfi rendszeresen megverte az egész családot, feleségét szinte naponta elzavarta a háztól, de a nő mindig visszatért hozzá. A terhelt két lányát 11 éves korától molesztálta, a nemi szerveiket fogdosta. A férfi azzal fenyegette őket, ha szólni mernek a történtekről, megöli az anyjukat. A kislányok szégyellték magukat az esetek miatt, és később a bíróságon is csak anyjuk jelenlétében mertek vallomást tenni. A három éve előzetes letartóztatásban lévő Fórizs Károlyt végül volt felesége jelentette fel, amikor megelégelte a terrort. Kócsó Sándor tanácsvezető bíró szerint a vád minden állítását alátámasztották a sértetti vallomások és a szakértői nyilatkozatok is. Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője pedig felmentésért, illetve enyhítésért nyújtott be fellebbezést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.