Bozótvágó késsel és kalapácscsal felfegyverkezett férfi lépett tegnap reggel Malajzia Johor állam azonos nevű városának egyik óvodájába, ahol túszul ejtett 30 gyereket és négy nevelőt. A feltételezhetőleg mentális gondokkal küszködő támadó a kétszintes épület felső részébe terelte a foglyait, majd azzal fenyegetőzött, hogy megöl egy óvodást, ha nem kap lőfegyvert – közölte a malajziai Bermana hírügynökséggel Abdul Rahman, Johor állam helyettes rendőrfőnöke.
A rendőrség körülzárta a területet és tárgyalásba kezdett a férfival. A The New Straits című helyi lap azt írta, a túszejtő legalább egy gyereket megölt. Az óvodás halálát később cáfolták a hatóságok. Több túsztárgyaló is a helyszínre érkezett, az egyik pszichiáter elmondta, a támadó éhes volt, ezért ennivalót kért. Időközben a házhoz kommandósok érkeztek, akik behatoltak a földszintre. A túszejtő ekkor megtámadta őket kezdetleges fegyvereivel, amik mellé egy poroltót is bevetett. A kommandósok szerint nem volt mit tenniük, rá kellett lőniük a férfira, aki súlyos fejsérüléssel került kórházba. A túszok sértetlenül úszták meg a kalandot. Az óvó nénik énekeltették a gyerekeket, hogy így nyugtassák meg a kicsiket és zilált lelkű fogvatartójukat.
Hasonló eset történt májusban egy mexikói óvodában, Monterreyben is. Lövöldözés tört ki az óvoda melletti illegális taxiállomáson, ami egyben ismert drogárusító helyszín is. A tűzpárbaj zaját hallva az óvónő a padlóra fektette a gyerekeket, majd énekeltette őket.
Magyar Péter brüsszeli mentelmi joga mögé menekül, hogy ne kelljen lopásért felelnie