Féltett kincsünk, az abortusz

Mókás, avagy sírnivaló, amit a Patent Egyesület aktivistái írtak a Magyar Narancsban a kormány feltételezett aljaskodásáról. Persze tőlük nem várható el, hogy akár egyetlen döntését is elfogadják a kétharmaddal bíró kormányzatnak, de démonizálni nem kellene. Az abortusz szigorításának víziójáról folyik a szó, amire a szerzők értelemszerűen spóroltak, de pléhre csúsztak, mert bekerült ugyan a magzatvédelem az alaptörvénybe, de az abortusz sem betiltva, sem szigorítva nem lett. Ezért aztán a két patentos leült a géphez, és megalkotta a liberális ősbűnt, aminek lényege, hogy nem történt ugyan meg, de megtörténhetett volna. A terhességmegszakítást most is megcsinálják bárkinek és annyiszor, ahányszor csak óhajtja, de ez nem akadálya szerintük annak, hogy „Soltészék” orvul ne nyomuljanak. Magyarán, a szerzőpáros egy narratívában megjósolja, mit fog a kormány tenni a törvény el- és kikerülésével egészen az abortusz betiltásának gyászos pillanatáig. Nehéz komolyan venni az írást, mert minden sorából süt egyfelől a nem titkolt rosszindulat, másfelől bámulatos az ujjból szopott érvek sokasága. Beteljesítendő, végrehajtandó, a kormány és kereszténydemokrata sameszai által kitervelt, araszoló gonoszságok.
Az abortuszról vitatkozni felesleges. Az egyik tábor soha nem győzi meg a másikat, de az abortuszról mint kívánatos marcipános bonbonról beszélni – mit kívánatosról, kellőről és nélkülözhetetlenről! –, ehhez optikai aránytévesztés kell. A szerzők tudják, hogy abortuszügyben mindenki roppant óvatos, s azt is, hogy hatmillió magzatot semmisítettek meg az elmúlt évtizedekben, azt is tudhatják, hogy az ország a szakadék szélén táncol a süllyedő demográfiai mutatók miatt, de mindez nem számít. Ők megmutatják, hogy a legfontosabb védendő jog az abortuszé, és mit tenne a képmutató kormány, amelyik ugyan nem teszi, de idő kérdése, mert piszkos szándéka, hogy a nők önrendelkezési jogát egy abortusztilalommal örökre a füstre akassza. Még szenteskednek ugyan, nyugtatgatják a népet, nem lesz szigorítás, de szerintük a cél a teljes tiltás, mint a lengyeleknél. Kárörvendeznek az abortuszellenes plakátokon, amit az EU visszavonatott, pedig minden ügyetlensége ellenére pozitív üzenete volt ebben az abortuszpárti dagonyában. Amelyik az abortuszt közönséges technikai manővernek tekinti, amihez mindenkinek joga van. Szerzett joga, mint a rendőröknek.
A Patent páros mindenkit megnyugtat, hogy posztabortusz- szindróma nincs, kitaláció, de kormányék mindent megtesznek majd, hogy ezt nyomásgyakorlásképpen beemeljék a közbeszédbe. Nemsokára jönnek a papok is ájtatoskodva, és a Bibliából fognak idézgetni, halálra rémisztve ezzel az abortuszért sorban állókat. Szót kapnak azok, akik az egészet gyilkosságnak minősítik, holott nem is az, de képesek lennének ultrahangos képeket mutogatni a babáról vagy filmeket nyomatni az abortusz elvégzéséről. A két szerző megjegyzi, hogy a képek, ahol a magzat menekül az őt összeroppantani készülő fogó elől, félrevezetések, csak szimpla gerincvelőreflexek, mert a magzat a 28. hétig nem érez. Az meg egyenesen halálos fenyegetés, hogy egyes orvosok lelkiismereti okokból megtagadhatják az abortuszt. Akad is példa, egy lengyel nő abba halt bele, hogy terhességi betegségét sem kivizsgálni, sem a vetélését levezetni nem akadt a közelben lelkiismeretét félretevő orvos. Titkon megemelhetik a terhességmegszakítás árát és módosíthatják a szociális rászorultság kedvezményét, mi lesz így a szegény roma nőkkel? Az abortuszra jelentkezőkkel tovább lehetne packázni, például a kormány javasolná megvizsgálni, milyen is az a súlyos válsághelyzet, ami a legegyszerűbb hivatkozási alap, és addig vizsgálgatni, amíg a nő kicsúszik az időből. Amitől mentsen ég.
Mindent az abortuszért, minden áron.