Tétényi Éva – aki az MSZP, az LMP és a Jobbik támogatásával, független jelöltként váltotta a polgármesteri székben a fideszes Meggyes Tamást – még a sajtótájékoztató előtt közleményt adott ki, amelyben azt írta: a hozzájárulása nélkül készült felvétel bármely részével kapcsolatban, ha az nyilvánosságra kerül, jogi lépéseket fog tenni. A kommüniké szerint a Régió Televízió Esztergom stúdiójában július 8-án készült beszélgetés után vágóképeket rögzítettek, majd „az offrecords kép- és hanganyagát harmadik személy részére kiadták”. – Az esetleges súlyos törvénysértésért a televízió tulajdonosa a felelős, akit jelentős nem vagyoni kártérítésre fogok perelni, ha a tudtom és engedélyem nélkül készült hang- és képanyag nyilvánosságra kerül – közölte Tétényi Éva.
A televízió főszerkesztője, Bakos Norbert utóbb úgy nyilatkozott: a felvétel vágatlan verzióját átadta a Fidesz–KDNP-frakciónak, de csak a rendőrségi eljárás miatt. Jelezte: a televízió nem járul hozzá, hogy nyilvánosan levetítsék vagy bemutassák a felvételt, ellenkező esetben jogorvoslattal élnek.
Bánhidy Vajk a sajtóértekezleten megpróbálta felhívni Tétényi Évát, aki azonban nem vette fel a telefonját. A politikus ezután a polgármester sajtófőnökét tárcsázta, aki először visszahívást ígért, majd később egy SMS-t küldött neki, amelyben a „közös ismeretségükre” utalt. Azt írta Bánhidynak: „Vajk, ferences öregdiákként én szégyellem magam helyetted, hogy ilyen nemtelen és erkölcstelen harchoz adod a nevedet”.
Bánhidy kitért arra is: a közelmúltban a helyi fideszes politikusok fenyegető levelet kaptak, amely miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek. A sajtótájékoztatón kiosztott levélben, amelynek aláírója „az esztergomi ember”, egyebek mellett az áll, hogy ha „Tétényi Éva polgármesternek az önök ármányaiból kifolyólag bármilyen baja esik – legyen az egészségi, közéleti vagy erkölcsi –, attól a perctől kezdve önök halott emberek”.
Az esztergomi Fidesz–KDNP szerint az, hogy a város polgármestere korábban kormánybiztos kinevezését kérte a településen kialakult helyzet megoldására, bizonyíték arra, hogy képtelen ellátni feladatát, és ezért le kellene mondania.
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron