Érvénytelennek és eredménytelennek találta a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció platform kezdeményezésére megrendezett pártszavazást az MSZP választási bizottsága. A hét végi választmányi ülésen ismertették az eredményt: 9202 párttag adta le szavazatát, 9122-en voksoltak érvényesen, s a feltett hat kérdés mindegyikében 80 százalék körüli volt az igen szavazatok aránya, vagyis azok száma minden esetben 7150 és 7500 között alakult. A tájékoztató alapján az MSZP-ben a pártszavazás befejeztével 31 286 tagot tartanak nyilván, a voksolás eredményességéhez pedig az kellett volna, hogy egynegyedük (7822 fő) azonosan voksoljon. Ehhez azonban néhány száz szavazat hiányzott.
Az eseti választási bizottság közölte: a legtöbben a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség kiterjesztésével értettek egyet. A legkevesebben azt támogatták, hogy a tagság közvetlenül válassza meg a pártelnököt. Előbbi kérdésben az érvényesen voksolók 83 százaléka, az utóbbiban 79,2 százalék támogatta a Gyurcsány-platform felvetését.
Mesterházy Attila szerint a szocialistáknak a következő időszakban kevesebbet kell beszélniük az MSZP megújításáról, és többet kell tenniük érte – írta az MTI. Az MSZP-elnök megerősítette: arra kérik az alapszabály-szerkesztő bizottságot, a pártszavazásra adott válaszok alapján tegyen javaslatot az MSZP alapszabályának módosítására úgy, mintha a voksolás érvényes és eredményes lett volna.
A pártelnök bejelentette azt is, hogy javaslatára két új munkacsoport alakul az MSZP-ben, az egyik Tukacs István vezetésével a pártgazdálkodás, a másik Molnár Zsolt irányításával a pártszervezet reformjával kapcsolatos alapszabály-módosító javaslatokat terjeszti elő szeptember végéig. Emellett felkérte a párt a Katona Béla vezette etikai tanácsadó testületét: dolgozzon ki teljesítményértékelési szempontrendszert, valamint egy olyan etikai kódexet, amely iránytűként szolgálhat az MSZP-tagoknak.
Simon Gábor választmányi elnök kijelentette: nem szerencsés az a vita, amely az MSZP tagnyilvántartásának hitelességéről kialakult. Szerinte méltánytalan, ha a párttagokat osztályozzák, aktívakra és passzívakra különítik el annak alapján, megjelentek-e a pártszavazáson. Gyurcsány korábban többször arról értekezett, hogy a pártnak nem 31 ezer, hanem legfeljebb 19 ezer tagja van.
A választmányi tagok levelet küldtek a születésnapját a napokban ünneplő, hosszú ideje betegséggel küzdő Horn Gyulának, amelyben jobbulást kívántak a volt kormányfőnek.
Megszólalt Magyar Péter volt barátnője: Magyar Péter nem az, akinek látszik - videó