Fél év után ismét Budapesten lép színpadra Sting (angol jelentéséből kölcsönzött nevén: Fullánk), aki tavaly novemberi fellépéséhez hasonlóan most is szimfonikus zenekarral adja elő szerzeményeit. A Symphonicity című koncertsorozat második eresztése mindössze annyiban tér el a nagy sikerű 2010-es turnétól, hogy a jól hangzó nevű londoni Royal Philharmonic Concert Orchestra helyett helyi zenekarokat szerződtettek le a szervezők, így a júniusi grazi koncert után a Papp László Budapest Sportarénában is a számos nemzetközi sikert jegyző Budafoki Dohnányi Zenekar (BDZ) játékának örülhet a közönség.
Az együttműködés kapcsán Hollerung Gábor zeneigazgató-karmester a távirati irodának elmondta: Sting turnéja során két-három koncertenként általában más-más nagyzenekarral lép fel. Budapesten ugyanazt a huszonhárom számot adják elő, amit Grazban és más városokban is. Chelsea Tipton, a produkció egyik karmestere egyébként a turné addigi legjobb koncertjének nevezte a grazi fellépést. Stinget a nagyzenekar mellett egy rockcsapat is kíséri majd, ebben az egyetlen „régi arc” Dominic Miller gitáros, míg Rana Krija ütőhangszereken játszik, Jo Lawry vokálozik és Ira Coleman lesz a basszusgitáros.
Sting az utóbbi években új szerzemények helyett inkább régi slágereit öltözteti új köntösbe; legutóbbi, 2003-ban megjelent Sacred Love című stúdióalbumának mérsékelt sikere után turnézott számos sessionzenésszel felturbózott, tucatnyi tagot számláló zenekarral, a Police-hangzást idéző rockquartettel, néhány éve pedig elegáns ruhában, lantkísérettel vezette elő örökzöldjeit.
Gulyás Gergely: Most a hazugság bajnokai rágalmaznak