Gasztronómia és kultúra

Munkatársunktól
2011. 07. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap délután hivatalosan is megnyílt a Balaton partján a hagyományos bor- és halünnep. A kilencedik alkalommal megrendezett gasztronómiai és kulturális fesztivál díszvendége idén Kecskemét. A látogatókat utcazene, koncert és kiállítás várja Balatonfüred mellett három másik környékbeli településen, Csopakon, Paloznakon és Tihanyban is. A négynapos rendezvény vendégeit kulturális és gyermekprogramok, koncertek és kiállítások is várják.
A fesztivál fővédnöki tisztségét hagyományosan Mádl Ferenc töltötte be. A volt köztársasági elnök nemrégiben bekövetkezett halála után a szervezők nem kerestek újabb fővédnököt. Az esemény védnökei között szerepel Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztője, valamint Kovács Zoltán, a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője, valamint a rendező települések polgármesterei. A megnyitónak – a rossz idő miatt – a Kisfaludy Galéria adott helyet. Az eseményt átszőtte a néhai államfőre való emlékezés.
A közönség soraiban megjelent Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke is.
A rendezvényen átadták az Eötvös József-sajtódíjakat. A három kitüntetett egyike lapunk főmunkatársa, Lovas István, továbbá elismerésben részesült Papp Endre és Halász Albert is.
Szombaton Balatonfüreden a Lánchíd Rádió zenés-játékos, interaktív vetélkedője várja a gyerekeket. Délután öt órától Magyar Nemzet-közönségtalálkozót tartanak. Hattól a Hír Televízió Célpont című műsorának készítői, majd a Lánchíd Rádió munkatársai tartanak közönségtalálkozót. A Hír TV Civil Kaszinó című műsora élőben jelentkezik a Vaszary-villa Széchenyi-terméből.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.