Bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett tegnap a Központi Nyomozó Főügyészségen Juhász Oszkár, Gyöngyöspata vasárnap megválasztott jobbikos polgármestere. A feljelentés Balázs József ellen szól, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője, és aki a múlt héten telefonon azzal fenyegette meg a jobbikos politikust, hogy ha Juhász lesz Gyöngyöspata polgármestere, akkor az ő (mármint Balázs) hozzájárulása nélkül a település nem jut majd támogatási pénzekhez. Juhász Oszkár szerint a fideszes képviselő szavaival valójában Gyöngyöspatát fenyegette meg. Úgy vélte, ezek a mondatok az állampárti időket idézik, és hátrányos megkülönböztetést jelentenek a település lakóinak. A polgármester hozzátette, „a helyzetet tovább súlyosbítja”, hogy Balázs József az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács tagja, államháztartásért felelős miniszteri képviselő is, vagyis ő valóban „egy szavazat a pályázatok elbírálásánál”.
Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője tegnap a távirati irodának úgy nyilatkozott: „Fejlesztési pénzek egy polgármester pártállásán nem múlhatnak, csak az ő személyes és az általa irányított testület felkészültségén, vezetői képességein”. Hozzátette, a kormány szemében nincsenek piros, narancsszínű vagy barna, csak piros-fehér-zöld települések. A Fidesznek nem a Jobbik vagy Juhász Oszkár, hanem a Gyöngyöspatán élők a szövetségesei – fogalmazott Lázár. Úgy vélte: a megbántottság, a felindultság vagy a csalódottság sokszor rossz mondatokat ad az ember szájába, és a jogos felháborodásból is születhetnek jogtalan mondatok. Ám a legnagyobb baj sosem az, ha rossz mondatok szaladnak ki az ember száján, hanem az, ha azokat utólag, tiszta fejjel sem teszi rendbe. „Mi azonban ezeket a mondatokat rendbe tesszük” – hangsúlyozta a frakcióvezető.
Balázs József napok óta nem veszi fel a telefonját.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket