origo.hu
Menczer Tamás: Hazudós vagy, Peti! - videó
Leveleznek. Az Országgyűlés mentelmi bizottsága válaszlevelet fogalmazott meg az ügyészségnek Gyurcsány Ferenc (képünkön) ügyében – mondta Rubovszky György, a bizottság KDNP-s elnöke. A politikus és az általa vezetett testület ugyanis további iratokat vár a vádhatóságtól, hogy dönteni tudjon a volt miniszterelnök mentelmi joga felfüggesztéséről. A bizottság május 17-én már írt egy levelet az ügyészségnek, de az arra kapott válasz nem elégítette ki igényüket. Gyurcsányt hivatali visszaélés miatt tervezi gyanúsítottként kihallgatni az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban, a legfőbb ügyész ezért mentelmi jogának felfüggesztését kérte. A mentelmi bizottság emellett egyhangúlag döntött arról is, hogy Zagyva György Gyula jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja. A politikusnak a Hetek című hetilappal van jogi vitája. (MTI)
Nem hátrálunk – Gyurcsány Ferenc így vezette fel bejelentését, miszerint a Demokratikus Koalíció platform elutasítja a rendkívüli kongresszus kérését, hogy fontolják meg pártszavazási kezdeményezésük visszavonását. A politikus szerint indokolt a kezdeményezésük, mert – miként Facebook-oldalán fogalmazott – a „mai napig nem tudjuk hitelt érdemlően, hogy hány tagja van a pártnak”. Ez valószínűleg a mától június 28-ig tartó pártszavazás után sem fog kiderülni, ugyanis nagy valószínűség szerint az MSZP tagjai nem mennek el szavazni azután, hogy a kongresszusi küldöttek kétharmada is azon az állásponton volt: ennek nincs értelme. Gyurcsány szerint a pártelit felrúgta a DK-val kötött megállapodást a pártszavazás kiírásáról, mert a hétvégi kongresszuson a vezetés támogatott egy olyan határozatot, amely a pártszavazás viszszavonására irányult. – Ez nyílt szószegés – írta a politikus.
– A jövőben szigorúan fellépnének a „pártdemokráciával viszszaélő tagok és szerveződések” ellen az MSZP-ben – ezt már Harangozó Tamás elnökségi tag nyilatkozta. Az MSZP alapszabály-szerkesztő bizottságának elnöke azt mondta: az MSZP nem új alapszabályban, hanem a jelenlegi határozott és átfogó megújításában gondolkodik. Az MSZP tegnap Miskolcon tüntetett a Kelet-Magyarországon élők nehéz helyzetére hívva fel a figyelmet.
Menczer Tamás: Hazudós vagy, Peti! - videó
Mélypont a médiában
Tragikus haláleset történt: azonnali műsorváltozást jelentett be a TV2
Magyar Péter számára közeleg az igazság órája
„Ő sem tudott rajta segíteni” – halálos medvetámadás történt Hajdú-Biharban
Ausztriában belháború tört ki Magyarország miatt – már a határok lezárásával fenyegetőznek
Kemény üzenet Izraelnek: Az egész iszlám világ mostantól Libanon és a Hezbollah mellett áll
Bravúros magyar helyezés az országúti kerékpáros vb-n
Lionel Messi magyar futballistát ajándékozott meg életre szóló emlékkel
A fideszes politikus, aki laposra verte Magyar Pétert
Által ment a Tiszába
Lerántották a leplet Zelenszkij legújabb mutyijáról
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.