Újra Sárospatakra menetelnek Kassáról, a Bethlen Gábor Hagyományőrség (BGHE) és a felvidéki Bethlen Garde tagjai, hogy ott egyebek mellett ostromjátékot mutassanak be közönségüknek – tájékoztatta lapunkat a BGHE elnöke. A két szervezet tagjai ellátogatnak az újhelyi várhoz is, ahol szintén fegyveres bemutatót tartanak – tette hozzá Balatoni Imre. Elmondta, a július 23–24-én esedékes műsoruk a török kori hadviselés mellett bemutatja a katonaélet mindennapjait. A hagyományőrző egyesületek csaknem nyolcvan kilométeres gyalogmenet után, július 22-én, pénteken délután érkeznek majd Sárospatakra, ahol felállítják táborhelyüket a Várkertben. Még aznap felavatják az országban egyedülálló dereglyéjüket a Bodrog partján. Szombaton, az 1456-os nándorfehérvári diadal emléknapján számos programjuk közül alighanem a délutáni lövész- és ágyúbemutató, valamint a Vörös-tornyot körülölelő Olaszbástyánál megrendezett ostromjelenet lesz a leglátványosabb. Vasárnap hasonló előadások várják az érdeklődőket.
A költségekről szólva Balatoni Imre elmondta, az ostromra jelképes összegű (ötszáz forintos) belépőt kérnek, amúgy a hétvége mindkét napján szabadon látogatható a katonai tábor, illetve hallgatható a korabeli muzsika.
A 2002-ben alakult Bethlen Gábor Hagyományőrség célja a magyarországi török kor had- és kultúrtörténetének bemutatása, különös tekintettel a magyar történelem sikeres katonáira, a hajdúkra. Éppen ezért 25 tagú csoportjuk rendszeresen lép fel rendezvényeken, illetve évről évre megtartja a Kassa és Sárospatak közötti menetelését. Nagy gondot fordítanak a hitelességre és korhűségre, amiben az egyesületben tevékenykedő történészek és szakértők segítenek. Folyamatosan igénybe veszik más szakemberek, múzeumok támogatását is. A július végi műsoruk megrendezésében például a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma működött közre.
Bohár Dániel: Idegállapotban darálja a zagyvaságot Magyar Péter