Már tegnap óta fogadja a fesztiválozni vágyókat a debreceni Nagyerdő a Campus fesztiválon. A környezet ideális: bár vízparttal nem büszkélkedhet Debrecen, hőségriadóra úgysem kell számítani most. A fesztivál egyébként meghitt kis összejövetelként kezdte, Vekeri-tó Fesztivál néven, 2002-ben, és talán sikerült is megőriznie valamit ebből a meghittségből, legalábbis az eddigiek alapján nem vált egymás agyontaposására hivatott tömegfesztivállá, még ha a látogatószám meg is nőtt idővel. Ez rá is fér Debrecenre: kedves városom, de semmiképpen nem az őrült pörgés jut róla eszembe.
A mai programban az Irie Maffia és a Quimby mellett például Dresch Mihály kvartettjének koncertjét célozhatják meg a jazz kedvelői, és úgy tűnik, egyszersmind pécsi napot is tartanak ma, mert a 30Y és a Ska-Pécs is ugyanezen a napon lép fel a Nagyerdőn, ott lesz a környező országokban is népszerű magyar „ír kocsmarock-zenekar”, a Paddy and the Rats is, és a holnapi zárónap is tartogat néhány klasszikusnak számító koncertet és külföldi vendéget is, mint például az angliai illetőségű DJ, Chris Coco.
Gázolás történt a Blaha Lujza téren, nem jár a 4-6-os villamos - fotó