A bajnoki 2. Paks és a 3. Ferencváros egyaránt 5-0-s összesítéssel vette az első kanyart, a tolnaiak andorrai, a fővárosiak örmény játszótársat búcsúztattak. Most nehezebb rivális következik, további egybeesés, hogy egyiküknek is, másikuknak is norvég. E futballnemzetet csapataink számára klubszinten sokáig a Rosenborg jelentette – kiverni senkinek sem sikerült –, ma azonban a Tromsö látogat Székesfehérvárra, az Aalesund pedig az Albert-stadionba. Előbbi jelenleg 2., utóbbi 5. hazája bajnokságában, és e helyezések értékmérők, mert északon a naptári év szerint zajlik a pontvadászat, éppen most érkeztek félidőhöz, a 15. forduló zárásához. A komplett ligában a Tromsö gólkülönbsége a legjobb (25-15), az Aalesundé ellenben negatív (19-21), például legutóbb a listavezető Moldétól kapott 5-2-es verés miatt.
Az Üllői útra érkező Aalesund stábjának legismertebb alakja Kjetil Rekdal vezetőedző, aki az 1996-os norvég–magyar vb-selejtezőn mesterhármast ért el, szinte ő egymaga alakította ki a 3-0-s végeredményt. Most a budapesti derbi mellett más miatt is izgulhat, ugyanis az élettársa mindenórás közös gyermekükkel. Bár tanítványai nem nemzetközi hírű gólvágók, a Ferencváros sokkal szervezettebb és kíméletlenebb riválisra számíthat, mint amilyen az örmény Ulisses volt, Ugyanez a Paksra még inkább igaz, a Tromsö keretében ugyanis BL- és El-főtáblát is megjárt válogatott játékosok is feltűnnek.
A legkevésbé kalkulálható ellenfelet a kontinentális kupaporondon debütáló Kecskemét kapta, Tomiszlav Szivics vezetőedző együttesének a kazah Aktobén kellene túljutnia. A hazája bajnokságában 3. gárda az elmúlt két kiírásban az EL-selejtező 4. körében búcsúzott, azaz a csoportkörbe jutásért játszhatott, és csupán az utolsó grádicson bukott el. Eddig háromszor indulhatott a második számú európai kupasorozatban, a Bajnokok Ligája-selejtezőben pedig négyszer szerepelt, így meglehetősen nagy a nemzetközi rutinja; a Kecskeméténél mindenképpen jóval nagyobb. Bár az alföldiek legalább már lejátszották első nyári tétmérkőzésüket, igaz, hazai pályán kaptak ki 1-0-ra a Szuperkupáért a Videotontól.
Az Albert-stadionban 19, Székesfehérváron 20 órakor, Kecskeméten pedig 20.15-kor kezdődik a mai összecsapás, a második felvonásokat jövő csütörtökön rendezik. Ha csapataink mindhárom visszavágóra megőriznek valamennyit továbbjutási esélyükből, már nem lehetünk elégedetlenek.
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron